Tisztelt emlékező közönség!
Kedves székely honfitársaim!
Kedves magyar testvéreim!
Kedves barátaink, akik együtt ünnepeltek velünk határon innen és túl!
Köszönöm, hogy megtisztelnek a figyelmükkel. Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk.
Ma délután a Nyergestetőn arról beszéltem, hogy 1848 vívmányai azért válhattak olyan gyorsan népszerűvé a székely nép széles rétegeiben,
mert a törvény előtti egyenlőség, a vezetők választásának szabadsága és a népnek felelős vezetés gondolata a székelység hagyományaiban mélyen gyökerezik.
A székelység mindig kitartott ezen értékek mellett, és ha kellett, a harcot is vállalta úgy 1848-ban, mint korábban és későbben is.
A Nyergestetőn azt is mondtam, hogy honvédeink tudatosan vállalták a harccal járó áldozatot, mert tudták, hogy az élet nem más, mint áldozat,
és úgy érezték, hogy az ügyük megéri ezt az áldozatot.
Nekünk, békében és kényelemben élő utódoknak is el kell döntenünk, hogy mire áldozzuk az életünket: a kényelemnek, a karriernek, a népünk szolgálatának,
vagy bármi másnak,
de mindenképpen fel fogjuk áldozni, mert nem tarthatjuk meg magunknak.
El kell döntenünk, hogy vállaljuk-e a harcot a mai formájában, ami kevésbé életveszélyes, de hosszadalmasabb, mint a fegyveres küzdelem,
és ha nincs kellő következetes kitartásunk és hitünk az ügyünk igazában, akkor kiégünk és elfásulunk benne.
A fásultság és a kiégés ellen segít a hősök példája, mutatja, hogy a harcot nekünk is vállalni kell!
Akár a kényelmünk és a karrierünk árán is, mert a kényelemért és a karrierért gyávaságból meghunyászkodni nem jó áldozat.
Szerencsére a székely nép intuíciójában mindig meg lehet bízni, és az a vezető, aki odafigyel a népre, mindig tud honnan erőt meríteni.
Van olyan, hogy a vezetők elfásulnak, és már feladnák a harcot, de a nép nem engedi meg.
Idézem az „Erdély története” című háromkötetes munkából az 1848 decemberi székelyföldi eseményekről szóló részt, amikor Bem kolozsvári sikereiről értesülve a háromszéki nép a harc folytatását követelte:
„..a szék vezetői és az ezredesek hiába tették le a fegyvert és esküdték fel a császárra… a nép radikálisokat követte.
Az ezredesek félreálltak.
A káplárok és a hadnagyok, akik eddig is az ellenállás lelke voltak, most vezérei lettek az újra fellobbanó küzdelmeknek.”
A székelység mindig is a káplárokra és hadnagyokra tudott támaszkodni!
Ezért kell a vezetőknek mindig figyelni a nép hangjára.
Olyan is van, hogy a vezetők nem értenek egyet.
Sőt, nincs is szükség arra, hogy a vezetők mindenben egyetértsenek.
Az a jó, ha vita van, és a népnek megadatik a lehetőség, hogy maga válassza ki a legmegfelelőbb megoldást.
Széchenyi, Kossuth, Deák és Petőfi szinte semmiben nem értett egyet.
Kossuth 1848 március 19.-én Vasvári Pállal azt üzente a Petőfi vezette pesti forradalmi ifjaknak, hogy “a törvényhozásnak nem parancsolnak”,
és „Ki Pesten nem engedelmeskedik, függni fog…” – vagyis akasztással fenyegette az ifjúság vezéreit.
Petőfi a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy a kutyáját se bízná az első felelős magyar kormányra,
Deák Ferenc pedig kijelentette, hogy „részeg emberrel nem lehet okosan beszélni, az Országgyűlés pedig most részeg”, majd vissza is vonult a Kossuth által vezetett Országgyűlésből.
Mindez nem volt akadálya annak, hogy mindannyian a maguk eszközeivel harcoljanak a magyar szabadság ügyéért, mert az alapokat illetően nem volt vita:
a törvény előtt mindenki egyenlő,
a vezetőket a nép választja,
és a vezetők a népnek felelősek.
A harc pedig mindig meghozta az eredményét, ha nem azonnal, akkor később, de a kitartó küzdelem és a következetes kiállás az értékeink mellett soha nem volt hiábavaló.
1848-49 harcai után is még hosszú évek kitartó és következetes politikai küzdelmeire volt szükség, mire 1867-ben győzelemre jutottak a forradalom vívmányai, de az eredmény nem maradt el.
Kitartás és következetesség.
Ez a két szó kell jellemezze minden cselekedetünket.
Erre ösztönöznek a történelmi példák, erre sarkallnak a nyergestetői hősök.
Tuzson János katonái kitartottak a végsőkig és mindvégig következetesek voltak a forradalom és szabadságharc eszméihez.
Foggal-körömmel tagaszkodtak szabadságukhoz.
Ezt kell tennünk nekünk is.
Ki kell tartanunk elveink mellett, és következetesen kell dolgoznunk megvalósításuk érdekében.
Ezt tettük a székely identitás erősítését célzó programjainkkal, ennek eszköze a székely falukép felleltározása,
a székely építészet hagyományainak korszerű formába öntése
és újra divatba hozása,
kapuink védelme,
hagyományos mesterségeink és termékeink újra felfedezése és korszerű, piacképes formáinak megtalálása.
Ennek eszköze elhallgatott múltunk feltárása, megismerése és megismertetése, amelynek jegyében
éppen holnapután, vasárnap mutatjuk be a Székelység történetét német nyelvterületen.
Azon dolgozunk, hogy megerősítsük identitásunkat, ugyanakkor elfogadtassuk magunkat szomszédjainkkal és tágabb környezetünkkel.
Azért harcolunk, hogy mindenki megértse:
a székelység egyenlőként tisztel minden más közösséget,
miközben kitart önazonossága és hagyományai mellett,
maga rendelkezik a saját sorsáról,
maga választja a vezetőit,
és ezek a vezetők csakis a székelységnek tartoznak felelősséggel.
Háború dúl a szomszédban, választások sorozata következik, és ennek megfelelően zaklatott a közélet hangulata is.
Ebben a helyzetben még inkább szükségünk van az erőre, amit az elődök példáiból meríthetünk, és a bizalomra, amivel egymás iránt kell viseltetnünk.
Bízom benne, hogy eljön az az idő – s nem is olyan soká lesz ez! –, hogy zászlóink, ünnepeink, közösségünk örömünnepei és gyászos megemlékezései hiába ingerlik ellenfeleinket, a szélesebb közvéleményt nem lehet magyarellenességgel mozgósítani.
Bízom benne, hogy jelenlétünk, annak minden külsőségeivel együtt elfogadott, természetes lesz mindenki számára.
Bízom benne, hogy kitartással és következetességgel túljutunk az idei év politikai küzdelmein,
és jövőre ugyanitt már úgy találkozunk, hogy nem a politikai hangulat forrósodik körülöttünk,
hanem csak a szív melege érződik majd.
Adja Isten, hogy így legyen.
Győzzenek a magyarok!
Csíkszereda, 2024. március 15.
