1 1
DOC051217-05122017155527-page-001

Mint azt már bizonyára sokan tudják, munkám egyik alapelve, hogy nincs az a helyzet, amire együtt ne találnánk megoldást. Mindig arra kérem, hívom a lakosságot, hogy bármilyen problémát észlelnek a megyében, segítsék a megyei tanács munkáját és mielőbb jelezzék azt nekem vagy kollégáimnak. A rendszer jól működik, hiszen gyakran kapok jelzést és azt mondhatom, az esetek közel száz százalékában találunk is megoldást. Nagy meglepetés ért tegnap délután, amikor a gyakran élcelődő Egyed Ufó Zoltán is beállt azok táborába, akik a hátráltatás helyett a hatékony munkára törekednek és jóindulatúan  nyújtott  segítő jobbot, hisz rögtön jelezte a 136B jelzésű megyei úton fennálló helyzetet, így nem írtam alá a munkálatok befejezésének jegyzőkönyvét.

Az idén ősszel felújított megyei úton betóduló vizet az okozta, hogy a szabványos mélységű sánc, illetve az áteresz nem tudta elnyelni annak a nagymennyiségű hólének a tömegét, amely az olvadás következtében zúdult le a domboldalról.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Egyed Ufó Zoltánnak, hiszen utasításomra kollégáim rögtön a helyszínre siettek és már ma megoldódik a probléma. A sáncot megmélyítik több, mint egy méter mélyre és az oldalból lezúduló víz egy részét átvezetik a másik oldalra.

Azt gondolom, az egész térség méltán lehet hálás neki, hogy közbenjárt és közösen egy újabb akadályt tudtunk elhárítani.

Persze van még teendőnk, hisz a végső cél és megoldás az lesz, ha elkészülnek a tervek és aszfaltozni is tudunk, illetve a munkálatok keretében a könnyű átfolyást is biztosítani tudjuk, akár betonsánccal.

4,479 total views, 3 views today

Hozzászólások