1 1
megyehaza

Az oktatási minisztérium 2014/3041-es rendelete 2014. szeptember elsejével kezdődően szabályozza a helyi és a megyei tanácsok költségvetéséből finanszírozott, nem felsőoktatásban betölthető állások maximális számát. Az alkotmánybíróság és az oktatási törvény állami feladatként előírja, hogy a megyei önkormányzatoknak át kell venniük bizonyos számú pedagógusi állást, így Hargita Megye Tanácsának, a miniszteri rendelet értelmében, 57 pszichopedagógust a Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől.

– Sajnos a törvény nem határozza meg, hogy milyen pénzalapokat utalnak ki erre a célra az állami költségvetésből, így egyelőre nagyon hiányosnak, kivitelezhetetlennek minősül ennek megvalósítása, hiszen anyagi keretet nem rendeltek az intézkedés mellé – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – 2008-tól az általános gazdasági válság rendkívül súlyosan érintette a költségvetési szektort, amely olyan nehéz helyzetbe sodródott, hogy annak orvoslása nem csekély feladat elé állította és állítja Hargita Megye Tanácsát. Tavaly december óta sokaknak kellemetlenséget okoztak az oktatási rendszerről szóló rémhírek, néhol már szinte elvesztették a reményt, és sajnos nem lehetett eloszlatni a félelmeket. Januárban részt vettem a megyénk iskolaigazgatóival tartott megbeszélésen, amelyen elmondtam, hogy kiállunk a tanügyi rendszerünk mellett, ugyanakkor felkértem a polgármestereket, hogy megszorító javaslatokat ne szavazzanak meg. Erről tájékoztattam az igazgatókat, de még aznap levelet kaptak, hogy össze kell vonni, át kell szervezni stb. A mögöttünk hagyott két hónap ebben a légkörben telt el. Február elején Maroshévízre hívott Mircea Dușa miniszter, megyénk északi térségbeli képviselője a Remus Pricopie oktatási miniszter részvételével zajló szakmai megbeszélésre, mivel korábban jeleztük minden lehetséges fórumon, hogy a költségvetési törvény megszorító, oktatási rendszert csonkító intézkedései, illetve a kilátásba helyezett további megszorító intézkedések nemcsak a pedagógustársadalomban okoztak aggodalmat, hanem megyénk polgármesterei körében is. Az elmúlt hetekben intenzíven foglalkoztak e kérdéssel az illetékes megyei tanácsosok, és bekapcsolódtak az egyházak is, együtt kerestük az alternatív megoldásokat.

Borboly Csaba szerint ilyen körülmények között lehetetlen az 57 pszichopedagógus bérének biztosítása, ami évi 1,7 millió lejt jelent, most, amikor a megyei tanács 2014-ben még a tavalyi évhez viszonyítva is jelentősen kisebb költségvetésből kénytelen gazdálkodni, és még csak említés szintjén sem utalnak az állami szervek arra, hogy milyen pénzalapból lehet biztosítani az említett fizetéseket.

– Szeretnénk mielőbb megoldani a pszichopedagógusok helyzetét, de mivel a béralapjukra nem különítettek el pénzt, felelőtlenség lenne részünkről ezt az 57 embert átvennünk, amíg nem tudjuk a fizetésüket is biztosítani – fejtette ki a megyeelnök hozzátéve: az ügyben már az oktatási minisztériumnak is írtak, így 2014 februárjában átiratban kérték Remus Pricopie oktatási minisztert, hogy tekintettel Hargita megye specifikus helyzetére, ami az anyanyelvi oktatást illeti, legalább 15 millió lejjel emeljék meg Hargita megyének az oktatásra kiutalandó összeget.

Borboly Csaba levélben kérte a megye polgármestereit arra, ne adjanak hitelt annak, hogy a megye átvette az 57 pszichopedagógust, ugyanis a fent leírtak értelmében még nincs erre módja a megyei tanácsnak. Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy ez a joghézag minél rövidebb időn belül megoldódik, és lehetőségük lesz biztosítani az 57 személy fizetését.

Csíkszereda, 2014. március 3.

1,351 total views, 1 views today

Hozzászólások