1 1
KarcfalvaTejbegyujto_2017dec11 (1)

A Csíkkarcfalvi Szarvasmarha- és Juhtenyésztő Egyesület mobil fejőgépet és áramfejlesztő készüléket vásárolt Hargita Megye Tanácsa támogatásából. Az idei évben pályázati kiírásán keresztül összesen 130 ezer lej vissza nem térítendő eszközbeszerzési támogatást kínált a Hargita megyei állattenyésztő egyesületek tevékenységének fejlesztésére a megye tanács Vidékfejlesztési Egyesülete (http://bit.ly/2z0voXU). Az átadáson a helyi gazdák mellett jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Gábor Tibor polgármester és Szőcs László alpolgármester is. Bartalis Attila a karcfalvi gazdaegyesület elnöke számolt be a helyi tejbegyűjtő felszereléséről. Mint mondta a létrehozott csarnokba tavaly sikerült vásárolni tejhűtőtartályt és a minőséget ellenőrző úgy nevezett ecomilk készüléket. A továbbiakban is szeretnék pályázatból bővíteni a csarnokot, hiszen jó irányba indult el a fejlesztés. A mostani pályázat önrészét pedig sikerült kigazdálkodniuk az előző fejlesztéseknek köszönhetően. A pályázati dokumentáció összeállításában a Felcsík Kistérségi Társulás is segített. – Olyan fekvésű és adottságú legelőink vannak, amelyet a svájciak is megirigyelhetnek. A jövőben azon dolgozunk, hogy meg is irigyeljék, és mintaszerű legeltetést folytassunk – tette hozzá Bartalis Attila. Az egyesüet több mint száz tehénnel számol, a karcfalvi tejállomány pedig jó irányba alakul. A helyi gazdák is egyre inkább figyelnek a szarvasmarha állományra. Ugyanakkor továbbra is problémát jelentenek a medvék támadásai.

Szóba került a Madicsa-fürdői villamosítás is, amely jól halad. A helyszínen találhatóak már a villanyoszlopok, amelyeket a helyükre is állítanak. Ennek kapcsán a megyeelnök és az egyesület tagjai a jövőben a közelben lévő esztenát és a fürdőt turista látványosságként igyekeznek összekapcsolni. Karcfalván alakúlhatna meg az első látványesztena, amely a fürdővel összekapcsolva nagy letőségeket rejt a község számára.

Erről Borboly Csaba megyeelnök és Bartalis Attila a közösségi oldalon is beszámolt:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1452308451483200/

Csíkszereda, 2017. december 11.

85 total views, 2 views today

Hozzászólások