Borboly Csaba tájékoztatója

 

 

Átment a szakbizottságon Borboly Csaba ifjúságpolitikai jelentéstervezete

Elsöprő többséggel szavazták meg Az ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés (2010–2018) című jelentéstervezetet november 19-én, csütörtökön Brüsszelben a Régiók Bizottságának (RB) Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottságában, a dokumentumot Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke készítette elő raportőri minőségében.

 

Bővebben

Beruházások

Régi álom teljesült Székelyszenterzsébeten

Közel három kilométeres szakaszon került egybefüggő aszfaltréteg a székelyszenterzsébeti, 134A jelzésű megyei útra. A Hargita Megye Tanácsa programjából elkészült beruházást november 18-án, szerdán adták át a lakosság jelenlétében, a település Sárd felőli bejáratánál. Így a 13C jelzésű, Székelykeresztúrról Segesvár felé vezető országútról letérve újraaszfaltozott úton lehet haladni Szenterzsébet Kissolymos felé vezető szakaszán, egészen a falukijáratig.

Bővebben

 

Hétvégéig elkészülnek a 132-es út teljes szakaszának aszfaltozásával

A 132-es megyei út (Brassó megye határa – Szentegyháza) aszfaltozását tekintette meg Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke november 3-án, kedden. A munkálatok jó ütemben haladnak, Szentegyházán a munkagépeknél találkozott a megyeelnök a kivitelező cég munkatársaival, akik péntekre ígérték a teljes szakasz befejezését.

Bővebben

 

Felújított templom várja a csíkszentmártoni híveket 

Felújított templom várta a Szent Márton-napi búcsúra érkező híveket és vendégeket Csíkszentmártonon november 15-én. Az ünnepi szentmisén, ahol megáldották a felújított templomot, az egyházi méltóságok mellett részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Becze István és Kozma István megyei tanácsos is. Borboly Csaba méltatta a templom szép, szakszerű felújítását, valamint azt, hogy külön odafigyeltek és feltárták annak Árpád-kori alapjait.

Bővebben

Ifjúsági egyeztetések

A fiatalok családalapítási nehézségeivel is foglalkozni kell az EU-ban

Kolozsváron folytatta konzultációsorozatát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Régiók Bizottsága (RB) raportőreként, az ifjúságpolitikai témában készülő jelentéséhez (http://www.borbolycsaba.ro/ujabb-raportori-megbizatas-borboly-csabanak/), illetve az új, elfogadás előtt álló Hargita megyei ifjúsági stratégia ügyében. 

Bővebben

 

Kiemelkedő tevékenységeket végző fiatalokat díjaztak a Diákok Nemzetközi Napján

– A diákokról keveset szoktak beszélni, főleg a politikusok, s akkor is problémaként jelennek meg – jelentette ki Borboly Csaba megyeelnök azon a rendezvényen, amelyet Hargita Megye Tanácsa szervezett a Diákok Nemzetközi Napja alkalmából a csíkszeredai megyeházán november 17-én, kedden.

Bővebben

 

Young people must be heard by EU 

Youth policy is a national, and in some cases regional, competence, but with worrying levels of youth unemployment, migration and radicalisation, cooperation at the European level needs to be stepped up. This was the main message from Csaba Borboly, President of Harghita County Council (Romania), when he presented his draft opinion to the Commission for Social Policy, Education, Employment, Research and Culture in the Committee of the Regions today.

Bővebben

Más fontos hírek

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa Felsőboldogfalván

Felsőboldogfalván tartott rendkívüli tanácsülést Hargita Megye Tanácsa november 18-án, szerdán. A döntéshozó testület az áfavisszaosztásból szavazott meg támogatást a különböző településeknek, Felsőboldogfalva 100 ezer lejt kapott járdák kialakítására.

Bővebben

 

Hargita megyében az optimálisnál négyszer több medve él

A medvék helyzetéről készített infografikákat Hargita Megye Tanácsának Elemző Csoportja, ezek a populációt, a vadkárokat és a vadászati kvótát elemzik. Egy tanulmány szerint Hargita megyében 340 lenne a medvék optimális száma, ezzel szemben a vadásztársulatok becslései szerint ennél 1010-zel több egyed él

Bővebben

 

Felújított székely kaput adtak át Csíkdelnén

Átadták Csíkdelnén azt az 1909-ben épült székely kaput, amelynek szeptemberben kezdték el a felújítását Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesülettel segítségével, amelyek közösen pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél (BGA).

Bővebben

Borboly Csaba elérhetőségei
email: info@borbolycsaba.ro
web: http://www.borbolycsaba.ro/
Borboly Csaba az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke, a Régiók Bizottsága Néppárti csoportjának tagja.
RMDSZ     EPP


Közösségi oldalak:
Facebook Twitter 

Elnézését kérjük ha levelünk zavarta Önt. A leiratkozáshoz megkérjük küldjön egy levelet "LEIRATKOZAS" tárggyal a leiratkozas@hargitamegye.ro címre azokról az e-mail címekről, amelyeket töröltetni szeretne, vagy egy levelében sorolja fel az összes címet.