 |
|
Borboly Csaba tájékoztatója |
| |
 |
|
Megkérdezték a lakosságot a felújítandó megyei utak rangsorolásáról
Hargita Megye Tanácsának elnöke a Konzultáció Borboly Csabával facebook-csoportban megkérdezte a lakosságot, hogy véleményük szerint a megye térségeiben – Csík, Udvarhely, Gyergyó – melyik utak felújítása a legsürgetőbb. A konzultációban megjelenő javaslatokat a megyei tanács Beruházási vezérigazgatósága készítette elő, ezt követően véleményezték a megyei tanácsosok és a polgármesterek, majd a lakosságot is megkérdezték. Az összeállított lista mellé a lakosság is írhatott újabb javaslatokat.
Bővebben |
 | |
 |
|
Beruházás

|
|
Lázárfalváról is felújított út vezetne a Szent Anna-tóhoz
A 113B jelzésű megyei út Lázárfalva és Szent Anna-tó közti szakaszának felújításáról egyeztettek a Csíkkozmás és Tusnád községi önkormányzatok és közbirtokosságok Hargita Megye Tanácsa munkatársaival január 19-én a csíkszeredai megyeházán. Mivel jelenleg Csíkból csak kerülő úton, Sepsibükszád felől lehet autóval feljutni a tóhoz, a szóban forgó kilenc kilométeres szakasz felújításával jelentősen rövidítenék a távot Hargita megyéből. Az említett önkormányzatok a szükséges lépések megtételére készülnek: a terület tulajdonviszonyainak tisztázására, azt követően pedig a tervezésre.
Bővebben | |
|

|
|
Megvan a hiányzó összeg a büdösfürdői út utolsó szakaszának felújítására
Közel ötmillió lejre nőtt a 123D jelzésű, Csíkszentkirály–Büdösfürdő közti út utolsó szakaszának felújítására szánt kormánytámogatás. A leköszönő kormány miniszterelnök-helyettese, a fejlesztési tárcát vezető Vasile Dîncu a múlt év utolsó munkanapján írta alá a Helyi Fejlesztési Programban (PNDL) Hargita Megye Tanácsával kötött szerződés kiegészítő mellékletét, amely az eredetileg 1 300 000 lejes összeget 4 874 559 lejre emeli.
Bővebben | |
|

|
|
Hargita Megye Tanácsának idei prioritása utak építése
Idén számos Hargita megyei utat építenének meg, erre 100 millió lejt szeretnének elkölteni, ami az előző években elköltött összegek többszöröse, jelentette be Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke január 11-én Máréfalván, a megyei tanács kihelyezett ülésén. A rendkívüli ülésen továbbá ideiglenes beruházási listáról, illetékek összegéről, uniós projektben való partnerségről döntöttek, illetve egyeztettek a hagyományos termékek havi vásárának további szervezéséről.
Bővebben | | |
 |
|
Beruházás

|
|
Várják a helyi vállalkozókat megyei utak tervezésére
Tizennégy utat terveztetne idén Hargita Megye Tanácsa. Erre az évre nagyobb árral írják ki a közbeszerzést a tervezésre, hívják fel a helyi vállalkozók figyelmét. A megyei tanács beruházási vezérigazgatósága az év elején végzett egy felmérést. Összesítették a korábbi dossziék adatait, a közbeszerzésekre beküldött árakat, és ebből számoltak egy átlagárat, ami nagyobb a korábbiaknál, számoltak be az igazgatóság munkatársai.
Bővebben | |
|

|
|
Lesz híd Fitódon
Ismertették a lakossággal a terveket pénteken, január 20-án Fitódon, amelyek mentén idén elkezdik a 123C jelzésű megyei út Fitódon található áteresz, kis híd felújítási munkálatait. A tervező a Kontur Kft. a kivitelező pedig a ING Service Kft. Az egyeztetésen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és a megyei tanács útügyi igazgatóságának munkatársai mellett jelen voltak Leitman Péter tervezőmérnök, a Csíkszentlélek Polgármesteri Hivatal munkatársai, valamint a fitódi lakosok.
Bővebben | |
|

|
|
Az Újlak–Székelyvécke közti út felújításával is közelebb kerülne a két megye
A megyehatáron, a Románandrásfalva községi Újlakot és a Maros megyei Székelyvéckét összekötő 134-es megyei úton találkozott a két megye önkormányzatának elnöke, Borboly Csaba és Péter Ferenc január 26-án, csütörtökön. A találkozó témája a térség településeinek, illetve a két megyének az összekapcsolása volt az említett út felújításával.
Bővebben | | |
 |
 |
|
Turizmus

|
|
További lehetőségek vannak a turizmus fejlesztésében
A Maros megyei Székelyvécke község polgármesteri hivatalában találkoztak a Maros és Hargita megyei települések társulásával működő Székelykeresztúri Kistérség Szövetség tagjai január 26-án, csütörtökön délután, azt követően, hogy Hargita és Maros megye tanácsának elöljáróival együtt megtekintették az Újlak és Vécke közti 134-es megyei utat.
Bővebben | |
|

|
|
A turizmus fejlesztését a helyi adottságokra kell építeni
Partnertalálkozót tartottak a RuralGrowth európai uniós projekt keretében a csíkszeredai megyeházán január 31-én. Hargita Megye Tanácsához a projekt szakértő partnere, a Newcastle-i Egyetem részéről érkezett Marian Riley, aki az egyetem társadalomtudományi karán a vidéki gazdasággal foglalkozó központban dolgozik. A találkozón bemutatták a Hargita megyei és a Newcastle-i jó példákat, illetve hiányosságokat, majd vidéki panziókat is meglátogatott az angol partner.
Bővebben | |
|

|
|
Turistacsalogató a farsangbúcsúztatóra
A XXV. Megyei Farsangbúcsúztatónak február 25-én Szentegyháza lesz az idei házigazdája. A Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére alakult Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (ADI Harghita) partnerségben a Szentegyházi Turisztikai Információs Irodával három és hat napos programcsomagot állított össze hazai és külföldi turisták számára.
Bővebben | | |
 |
 |
|
Helyi termékek

|
|
Kiáll az Igazi Csíki Sör mellett Hargita Megye Tanácsa
Egyértelműen kiáll a Csíki Sör Manufaktúra mellett Borboly Csaba elnök és Hargita Megye Tanácsa, miután jogerősen helyt adott a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Heineken Románia keresetének, és megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát.
Bővebben | |
|

|
|
A helyi termékek előállítása sok családnak jelent jövedelmet
Továbbképzést és sajtmustrát tartottak Gyimesbükkön a kézműves sajtok készítőinek január 28-án. Kis Ferenc és Mircz Nárcisz sajtmesterek Magyarországról érkeztek ez alkalommal is, az ő segítségükkel indult el korábban a Hargita megyei kézműves sajtkészítő mozgalom, amely aztán kiterjedt egész Székelyföldre.
Bővebben | |
|

|
|
A pálinka megnevezés kiterjesztését kérik székelyföldi elöljárók
Csatlakozott Hargita Megye Tanácsa Tamás Sándor Kovászna megyei elnök azon kezdeményezéséhez, hogy a három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – vezetői együtt kérjék a pálinka megnevezés kiterjesztését Magyarország kormányától.
Bővebben | | |
 |
 |
|
Oktatás

|
|
Szakiskolások készítenek megoldási javaslatokat a csíkszeredai megyeháza felújításához
Építész, formatervező és műszaki rajz szakos diákok készítenek megoldási javaslatokat a csíkszeredai megyeháza bejáratainak és belső tereinek felújítására. Hargita Megye Tanácsának célja ügyfélbarát önkormányzat kialakítása, illetve az oszlopcsarnok funkcionálissá tétele.
Bővebben | |
|

|
|
A tej-kifli program javításában és a beiskolázási terv ésszerű meghatározásában kérte az érintettek segítségét Borboly Csaba
El kell érni, hogy jó minőségű termékeket kapjanak az iskolások a tej-kifli programból. A szakosztályok és a középiskolai osztályok közötti elosztást úgy kell meghatározni, hogy ne munkanélküli és elvándorló fiatalokat neveljen ki az oktatási rendszer. Ezeket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta a prefektusi kollégium idei első, január 30-i ülésén.
Bővebben | |
|

|
|
Növelnék a szakosztályok létszámát
Egy fél osztállyal nő a szakosztályok száma a 2017–2018-as tanévben az egy évvel korábbi beiskolázási tervhez képest. A hároméves szakiskolákban összesen 33 szakosztály indul, harminc magyar tagozaton 826 hellyel, és három román tagozaton 84 hellyel. A helyek száma nem változik az előző évhez képest, a gyereklétszám általánosan csökken.
Bővebben | | |
 |
 |
|
Más fontos hírek

|
|
A megyei Társadalmi Párbeszéd Bizottság üléseit vezeti Borboly Csaba
A Hargita Megye Prefektusi Intézményén belül működő Társadalmi Párbeszéd Bizottság havonta különböző gazdasági és szociális témakörben ül össze megvitatni a problémákat, felvetéseket. A bizottság tagjai, a prefektus és a megyeelnök mellett, munkaadók szervezetei, munkavállalók, szakszervezetek és a szakosított igazgatóságok.
Bővebben | |
|

|
|
Munkamegbeszélés a csíksomlyói és a csíkszeredai kórházban
A Csíksomlyói Tüdő- és Fertőzőosztályon és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Korbonctanán lévő problémákról valamint ezek lehetséges megoldásairól tartottak munkamegbeszélést január 18-án, szerdán. A helyszínre látogatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Zonda Erika és Birta Antal vezérigazgató, Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője, valamint jelen volt dr. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere, dr. Konrád Judit orvos igazgató.
Bővebben | |
|

|
|
Idén is támogatja Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyházakat
Idén is meghirdeti az egyházaknak szóló pályázati programját Hargita Megye Tanácsa, amely keretében különböző rendeltetésű épületek építését vagy felújítását támogatják. A támogatott beruházások a templomok mellett kitérnek a szociális célra hasznosított ingatlanok, ravatalozók felújítására vagy építésére, fűtésrendszerek kiépítésére, harangok automatizálására, toronyórák javítására, valamint gyermektáborozó helyek építésére vagy felújítására is.
Bővebben | | |
 |
|
Más fontos hírek

|
|
Felhívással fordul Hargita Megye Tanácsa útügyi igazgatósága a lakosok fele
A Csíkszentléleket átszelő 123B jelzésű megyei úton a nyár folyamán Hargita Megye Tanácsa útügyi igazgatóságának munkatársai a nyári karbantartási munkálatok során kitakarította a sáncokat. Sajnos ezt követően a helyi önkormányzat valamint a lakók a átereszeket illetve a kapubejáratok és a mellék utcák leágazásánál található víz elvezető csöveket nem takarították, így a víz nem tudott elfolyni és felfagyott, most pedig a megyei útra folyik ki ami megfagyva baleset veszélyessé teszi a forgalmat.
Bővebben | |
|

|
|
Mentőautók az önkéntes tűzoltóknak
Kiértékelték Hargita Megye Tanácsánál azokat az igényléseket, amelyeket az önkéntes tűzoltók egyesületei küldtek be használt mentőautóra. Borboly Csaba megyeelnök korábban azzal a kéréssel fordult a Hargita Megyei Mentőszolgálathoz, hogy a már nem használt, de még működőképes mentőautókat adják át azoknak az önkéntes tűzoltó-alakulatoknak, amelyek igényt tartanak rá. A mentőszolgálat pozitívan reagált a kérésre, és 24 leírt mentőautót ajánlott fel a Hargita megyei önkéntes tűzoltó-alakulatoknak.
Bővebben | |
|

|
|
Új bútorokkal gazdagodtak Románandrásfalva község iskolái
Átadták Románandrásfalva község iskoláinak azokat a bútorokat, amelyeket adományként gyűjtöttek össze. A bútorzat hiányával küszködő iskolák kéréssel fordultak Hargita Megye Tanácsához tavaly októberben, a megyei tanács pedig felkérte alintézményeit, a megye polgármesteri hivatalait és a cégeket, hogy segítsék a románandrásfalviakat. Ennek nyomán polcok, szekrények, padok és székek gyűltek össze.
Bővebben | | |
 |
|
Más fontos hírek |
|
|

|
|
Kissolymoson fogadták el Hargita megye fejlesztési stratégiáját
– Szimbolikus jellege van annak, hogy a megye legnyugatibb vidékén fogadtuk el a megye fejlesztési stratégiáját, amelynek 2020-ig kell kifejtenie hatását – összegezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Kissolymoson tartott ülést követően csütörtökön, január 26-án. A megyeelnök megjegyezte: habár évekkel ezelőtt elkészült a stratégia, és ez alapján dolgoztak, most sikerült formailag is elfogadni.
Bővebben | | |
| |
|
|

|
|
Javasolt az Eco-Csík regionális szolgáltatóvá válása
Hargita Megye Tanácsa álláspontja szerint az Eco-Csík legyen regionális szolgáltató, induljon a megye mindegyik hulladékgazdálkodási szolgáltatást érintő közbeszerzésén – közölte Borboly Csaba az önkormányzati tulajdonú térségi hulladékgazdálkodó vállalat január 30-i közgyűlésén.
Bővebben | | |
| |
|
|

|
|
Megtartották a lakodalmas gazdák tizenegyedik találkozóját Csíkszeredában
– Mindaddig, amíg közösségeinkben van jó hangulat, jókedv, amíg az emberek össze tudnak gyűlni, tudnak egymásnak örvendeni, addig jó itt élni. Akkor lesz rossz az élet Székelyföldön, amikor mindenki egymagában fog búsulni, de bízom benne, hogy ezt az állapotot az önök segítségével meg lehet előzni – mondta köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a lakodalmas gazdák tizenegyedik találkozóján, Csíkszeredában január 7-én, szombaton.
Bővebben | | | | |
 |
|
|
| Elnézését kérjük ha levelünk zavarta Önt. A leiratkozáshoz megkérjük küdjön egy levelet "LEIRATKOZAS" tárggyal a [email protected] címre azokról az e-mail címekről, amelyeket töröltetni szeretne, vagy egy levelében sorolja fel az összes címet. | |