263. Heti Értékelő

Adó, reform, méltóság – amit ki kellett mondani
263. Heti Értékelő | 2026. február 16.

A türelem nem feltétel nélküli.
Ezen a héten négy dolgot mondtam ki, amit más nem fog. Az adóügy nem matek – hanem jog. A reform nem lehet központosítás. A fogyatékkal élők ügye nem lehet bűnbakpolitika. És a háztáji gazda nem tűnhet el csendben.
Vita van? Legyen. De tényekkel.
Ez nem adócsoda – ez döntési jog
A helyi adók körüli feszültség nem fog magától elmúlni. Az emberek jogosan érzik úgy, hogy rájuk terheltek döntéseket anélkül, hogy megkérdezték volna őket. Ezt a csíkszeredai és a nagyváradi ember egyaránt érzi.
Aláírtam a csíkszeredai petíciót. Nem hatáskörből – polgárként. Mert a közügy nem arról szól, hogy meddig ér a székem lába, hanem arról, hogy kiállok-e, ha kell.
Őszintén mondom: a petíció nem csodát ígér. Nem azt jelenti, hogy holnap feleződik az adó. A csökkentés mozgástere korlátozott – nem minden településen ugyanaz, és nem mindent lehet visszatekerni. Ezt sokan nem akarják hallani. De én nem ígéreteket osztogatok – tényeket mondok.
Amit más nem mond el: Nagyváradon mintegy 4200 fogyatékkal élő személy mostantól körülbelül ötmillió lej helyi adót kell befizessen a város kasszájába – mert a kormány 2026. január 1-től eltörölte az összes adókedvezményt a fogyatékkal élőktől. Lakásadó, telekadó, gépjárműadó – minden mentesség megszűnt. Aki kerekesszékben él és havi 500 lejből gazdálkodik, annak is fizetnie kell. Ez nem reform. Ez jogfosztás.
Konkrét elvárás: a kormány a 2026-os költségvetés elfogadása előtt teremtse meg a jogi keretet, hogy az önkormányzatok dönthessenek a csökkentésről. És állítsák vissza a fogyatékkal élőktől elvett kedvezményeket.
Reform? Igen. Központosítás? Nem.
Bolojan miniszterelnök ezen a héten bejelentette: az adminisztratív reformcsomagot legkésőbb jövő hétig el kell fogadni. Egyidejűleg a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítő csomagról szóló törvényt.
A reform szó Romániában veszélyes lett. Túl gyakran jelenti azt, hogy valaki fent dönt, más meg lent fizet és tűr.
Az igazi kérdés: ez a reform erősíti vagy gyengíti a helyi döntéshozatalt? A szavak szépek – Bolojan azt mondja, erősíti a polgármesterek mandátumát. De közben a személyzeti létszámcsökkentés központilag van előírva, és egy mérettel mérik a bukaresti kerületet és a csíki falut.
A szubszidiaritás nem szlogen. Ott kell dönteni, ahol a hatása van. Ha helyi adóról van szó, akkor a helyieknek legyen eszköze és mozgástere. Ha személyzetről, akkor ne egy bukaresti táblázat döntse el, hány tűzoltó kell Gyergyócsomafalvára.
A számok sem hallgathatók el: 2025 utolsó negyedévében a román GDP 1,9 százalékkal csökkent – ez az EU-ban a legrosszabb adat. Bolojan azt mondja: ez az átállás ára. De kérdezem: kinek az ára? Az itt élő emberé, aki drágább boltot, kevesebb megrendelést, bizonytalanabb munkahelyet lát – és közben reformot ígérnek, aminek a részleteit nem ismeri.
A kormányzás nem lehet „döntök és közlöm” módszer. Bevonás nélkül csak feszültséget termel.

Visszaélést szűrni igen – jogfosztás nem
Ez a téma a legfájóbb. Az elmúlt hetekben Romániában társadalmi feszültség robbant ki a fogyatékkal élők kedvezményei körül. Visszaélések vannak? Igen. De a megoldás az, hogy mindenkit megbüntetünk – beleértve azt, aki kerekesszékből nézi a világot?
A számok, amiket senki nem mond: 2026. január 1-től több százezer fogyatékkal élő ember ébredt úgy, hogy egy addig alapvető jogát veszítette el. A lakás és az autó adómentessége megszűnt. Most azoknak is fizetniük kell, akik havi 500–700 lejből élnek, teljesen munkaképtelenek, ágyhoz kötöttek, vagy kísérő nélkül a lakásukat sem tudják elhagyni.
Bolojan a felelősséget átpasszolta a helyi önkormányzatoknak.
A Régiók Bizottsága felkérésére Brüsszelből, Konzultációt indítottam, hogy Hargita megye valós tapasztalatai bekerüljenek az EU fogyatékosságügyi stratégiájának megújításába. Összegyűjtöttük a helyi szervezetek, szakemberek és érintettek tapasztalatait, és ezeket bevittük az uniós döntések előkészítésébe.
Ha sikerül, a jövőben EU-s pénzből nem épülhet olyan iskola vagy kórház, ahova a kerekesszékes ember nem tud bemenni. A tanárokat kötelezően felkészítik. Lesznek támogatott lakhatási formák. A munkahelyeken alkalmazkodni kell, hogy a fogyatékkal élő ember is dolgozhasson – ne segélyből éljen, hanem a saját lábán állhasson.
Az akadálymentesség nem extra – az alap. És ez nemcsak rámpa, hanem kommunikáció, szolgáltatás, hozzáállás.

Helyi étel, helyi munka, helyi jövő
Székelyföldön egyre nehezebb jó minőségű, tisztességesen nevelt disznóhúst venni. Nem azért, mert nincs igény rá – hanem mert a rendszer nem ad életszerű utat a háztáji gazdának.
A helyzet számokkal: Hargita megyében jelenleg mindössze 17 engedélyezett kereskedelmi sertésgazdaság működik. Ez egy egész megye. Eközben a törvény szerint a magánszemélyek saját fogyasztásra tarthatnak sertést, de értékesíteni sem élő állatként, sem feldolgozott termékként nem szabad. Maximum 5 állatot tarthatnak, szaporítani tilos.
És van a „sertéslottó”: amikor valaki tombola címen próbál illegálisan disznót eladni. Az utóbbi időben mintegy 10 ilyen esetet tártak fel Hargita megyében. A bírság 2400–4800 lej. Tavaly összesen 47 bírságot szabtak ki, összesen 94 400 lej értékben illegális kereskedelem miatt.
A szabályozás gyakorlatilag az ipari termelést kedvezményezi. Ugyanazzal a mérőszalaggal mérik az ipari szereplőt és a kistermelőt. A háztáji gazda világa eltűnőben van – nem azért, mert nincs igény rá, hanem mert a rendszer nem ad neki utat.
Olyan szabályozás kell, ami különbséget tesz a kistermelő és az ipari szereplő között. Ha azt akarjuk, hogy a fiatalnak legyen miért itthon maradni, akkor a mezőgazdaságot nem szlogenként kell emlegetni, hanem életképes pályaként.
Aki azt akarja, hogy a székely ember a sajátjából éljen – az ne a papírt tolja, hanem az utat nyissa meg.
És félreértés elkerülése végett szeretném jelezni, hogy NAGYON támogatom azt a pár disznó és koca farmot amelyek most megyénkben indulnak! NAGY SZÜKSÉG VAN RÁJUK! Erről is fogok beszélni, többet! A projektgazdáknak meg kitartást és jó munkát!

Vannak, akik elbújnak. Én kiállok.
A héten megint megerősödött bennem: a közösség ereje ott kezdődik, hogy nem mondunk le egymásról. A fiatalok itthon tartása, a család, a hit, a közösség – ezek nem plakátszavak. Ezek tartóoszlopok.
Vannak, akik elbújnak ilyenkor. Akik várják, hogy elcsendesedjen. Én nem bújok el. Kiállok. Akkor is, ha kényelmetlen. Akkor is, ha nem mindenki szereti.
Mert ha együtt döntünk, van eredmény.
Vita van? Legyen. De a cél nem az, hogy egymást üssük – hanem hogy legyen jogunk dönteni a saját ügyeinkről.

A 263. Heti Értékelő visszanézhető a Facebook-oldalamon. Ha fontosnak tartják, küldjék tovább annak, akit érint.