Brüsszelben elvégeztük a munkát. Most Hargita megyén a sor!
Borboly Csaba az Európai Parlamentben: a következő uniós költségvetés a ma felnövő fiatalok sorsáról dönt. Nekünk, Európa keleti felén, hallatnunk kell a hangunkat.
Az Európai Parlamentben november 3-án tartott kerekasztal-beszélgetésen Borboly Csaba, az Európai Régiók Bizottsága AgoraEU-jelentéstevője kijelölt felszólalóként vett részt. A rendezvényt a Culture Action Europe és a társadalmilag elkötelezett művészetekért dolgozó európai alapítványi szövetség szervezte. A téma: hogyan juthat el a következő uniós költségvetés pénze a közösségekhez, a kultúrához, a kis településekhez. A meghívás nem véletlen volt. A szervezők és a Parlament jelentéstevői kifejezetten arra voltak kíváncsiak, amit a régiók és a kis települések nevében képviselünk.
Miért kell itt lenni?
Mert a most készülő uniós költségvetés 2028 és 2034 között, a lezárással együtt pedig 2036-ig meghatározza, milyen esélyekkel indulnak a ma felnőtté váló fiataljaink. Ami most Brüsszelben eldől, az a következő tíz évben a mi falvainkban, városainkban és iskoláinkban lesz valóság.
A kérdés egyszerű. Mit hagyunk az utánunk jövőknek hozományként? Becsületet, együttműködést, megbecsülést és bizalmat? Vagy közönyt és megvetést?
Ha mi nem szólunk bele a tervezésbe, más dönt helyettünk. Nekünk, itt Európa keleti felén, hallatnunk kell a hangunkat. Ezért fontos itt lenni.
Mit mondtam ma a Parlamentben?
Elmondtam, hogy a falvainkban sokszor a kultúrház az egyetlen közösségi tér. Ott énekel a kórus, ott táncolnak a fiatalok, ott találkozik a közösség. Ha ez a tér bezár, a falu elveszíti a hangját. Ez a közösség infrastruktúrája, ugyanolyan fontos, mint egy út vagy egy vezeték.
Elmondtam, hogy az, hogy valami támogatható, még nem jelenti azt, hogy pénz is lesz rá. Ha a kultúra csak lehetőség a tervekben, könnyen elfelejtik.
Három dolgot kértem. A régiók és a települések ott üljenek az asztalnál az első naptól, ne csak a végén kérdezzék meg őket. A kultúra legyen látható a tervekben, saját fejezettel. És a pénz jusson el a kis helyekre is, egyszerű pályázatokkal, kistámogatásokkal és alacsony önrésszel.
A tagállamok most 30 százalékkal vágnák meg az AgoraEU programot. Ez kicsi megtakarítás, de nagy veszteség. És azt is világossá tettem: a kultúrát nem lehet a kohéziós pénzek elvételével finanszírozni.
Ahol nincs kultúra, ott csend van. Ma ezt a csendet gyorsan kitölti a félelem és az álhír. A közpolitikák figyelmén kívül eső térségek sokkal kiszolgáltatottabbak a szélsőséges nézeteknek. A kultúra a kis helyeken nem luxus, hanem a bizalom védelme.
Amit eddig elértünk
Az Európai Régiók Bizottsága 2026. május 6-án, 171. plenáris ülésén egyhangúlag fogadta el az AgoraEU programról szóló véleményemet. Ehhez hosszú munka vezetett. A módosító javaslatok határidejéig, majd a SEDEC szakbizottsági vitáig és a plenáris szavazásig minden politikai csoporttal egyeztettünk. Tizenöt jelentéstevői kompromisszumos módosítót nyújtottam be, amelyek a kollégák javaslatait és a szakmai partnerek tapasztalatait építették be. Több bizottsági főigazgatósággal, az Európai Parlament jelentéstevőivel és a Tanács ciprusi elnökségével is egyeztettünk, hogy a javaslataink a későbbi tárgyalásokban is megálljanak. Az RMDSZ elnökének és kulturális miniszterének támogatásával azon dolgoztunk, hogy a program Romániában is könnyebben hasznosítható és lehívható legyen.
Mit sikerült beépíteni?
A nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek kifejezetten megjelennek a szövegben. Nem jelképesen, hanem a program lényegében.
A kis települések, kézművesek, civil szervezetek és helyi médiumok egyszerűsített pályázati formákat és helyi kapcsolattartó pontokat kapnak.
A kis projektek önrésze ne legyen több 10 százaléknál, és ezt helyi vagy regionális társfinanszírozás is fedezheti.
A program pénzének elosztását területi bontásban kell követni, városi és vidéki térségenként, hogy kiderüljön, eljut-e a pénz a falvakig.
Megerősítettük az élő örökséget, a hagyományos mesterségeket, a helyi médiát, a testvértelepülési kapcsolatokat és az ifjúsági cseréket.
Kimondtuk, hogy a kultúrát nem szabad a kohéziós politika rovására erősíteni.
Mit jelent ez otthon, közérthetően?
Azt, hogy egy falusi egyesület, egy néptánccsoport, egy kézműves műhely, egy helyi újság vagy rádió is reálisan pályázhat. Nem kell hozzá nagy pályázatíró iroda és nagy önrész.
Azt, hogy a fiataljaink testvértelepüléseken és ifjúsági cseréken ismerhetik meg Európát, és közben itthon is látnak jövőt.
Azt, hogy számon lehet kérni: valóban eljutott-e a pénz Hargita megye falvaiba, vagy megint csak a nagyvárosokban maradt.
Most más a helyzet
Eddig az uniós pénzekből csak részben jutott el hozzánk. A kormány sok esetben eseti alapon, szabadon döntött a forrásokról. Most új rendszer épül. A nemzeti és regionális partnerségi tervekre több mint 800 milliárd euró jut. Az Európai Parlament november végén szavaz róluk. Utána az országok, és ha mindenki elvégzi a dolgát, a régiók is megírhatják a saját terveiket.
Ez a rendszer a helyreállítási alap logikájára épül. A pénz akkor érkezik, ha a vállalt célok teljesülnek. Ezért zárt folyosó lesz. Aki most nem vesz részt a kialakításában, és nem épít rá ajtókat és ablakokat a saját céljainak, az kiszorul.
Ez helyalapú döntéshozatal. Azt kell tudni felmutatni, mire van szüksége egy-egy térségnek, és hogyan lehet a pénzt gyorsan, értelmesen lehívni. Ha van elképzelésünk együttműködésre, fejlesztésre, innovációra, kutatásra, közös problémák kezelésére, akkor minden itt van előttünk.
Mit kérek Hargita Megye Tanácsától?
Azt, hogy most készítse el a megyén belüli partnerekkel és szereplőkkel együtt Hargita megye ágazati jövőképeit, cselekvési és partnerségi terveit. Most változnak a dolgok Brüsszelben, és most valóban lehet befolyásolni, mi történik.
Én a magam részét elvégeztem. Előkészítettem az anyagokat és a javaslatokat. Egy éve írásban, majd határozattervezetként is benyújtottam őket. Programokat és tájékoztató rendezvényeket szerveztem. Mindenki tudja, akinek lépnie kell, mi a teendő. A válasz azonban a mai napig a csend.
Korábban talán nem lehetett. De most lehet, és most kell élni vele. Nem várhatunk a lehulló morzsákra. Ha nem lépünk, Hargita megye továbbra is Románia 28 minimálbéres megyéjének egyike marad.
Székelyföld és a Kárpát-medence közös esélye
Ez nem csak Hargita megye ügye. Székelyföld és a hozzánk hasonló Kárpát-medencei megyék ugyanazokkal a gondokkal küzdenek. Elvándorló fiatalok, bezáró közösségi terek, alulfinanszírozott helyi média, kis települések, amelyek nem tudnak versenyezni a nagyvárosokkal. Az új rendszerben a határokon átnyúló együttműködés, az azonos nyelvű közösségek közötti partnerség és a térségi tervezés valódi eszköz lehet.
Élhető településekre, jól megfizetett munkahelyekre és olyan jövőre van szükség, amelyben a fiataljaink itthon boldogulhatnak. Ezt nem fogja helyettünk megírni senki.
A munka itt, Brüsszelben elkészült. Most otthon kell folytatni. Időben, közösen és bátran.