A választási eredményeket értékelték a csíki jelöltek és a területi szervezet

„A kampányban az országos hatszázalékos eredmény elérésének céljáról beszéltem, de elérhettük volna a hét százalékot is. A hét százalék kell hogy legyen a következő parlamenti választásokon a tét” – jelentette ki Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke december 13-i, keddi sajtótájékoztatóján, amelyet két újrázó jelölttel, Korodi Attila parlamenti képviselővel és Tánczos Barna szenátorral együtt tartott. Borboly Csaba megköszönte a támogatást a csíkiaknak, mert mint rámutatott, számításaik szerint az itthon tartózkodó magyar ajkúak 62 százaléka szavazott az RMDSZ-re december 11-én, ami Csík térségét országosan első helyre teszi a Szövetségre leadott szavazatok arányát illetően. „Csíkban többen megértették, hogy van tétje a választásnak. Ez a 62 százalék bizalmat jelent, ami nagy felelősséggel ruházza fel nemcsak a jelölteket, hanem az RMDSZ-szervezetet is. Magasak az elvárások, és a részvételi arány fontos visszajelzés a választóktól, akik megfeszített munkát várnak el választottjaiktól” – mondta a területi elnök. Hozzátette: ez a mostani visszacsatolás azt mutatja, hogy még nagyobb részvételt és még nagyobb arányt lehet elérni. Borboly Csaba kiemelte, hogy minden negyedik RMDSZ-szavazat Hargita megyéből származik. „Országos szinten a szavazati joggal rendelkező magyar lakosokat a csíki területi szervezet mozgósította a legjobban, 53,39 százalékos arányban, ugyanakkor gratulálunk a mindig jó munkát végző Szilágy megyei (51,98 százalék – szerk. megj.), illetve a harmadik helyen végző Szatmár megyei szervezetnek (46,74 százalék – szerk. megj.)” – hangsúlyozta. Megköszönte a támogatást az egyházaknak, a közbirtokosságoknak, az ifjúsági szervezeteknek, a nőszervezetnek, a helyi tanácsosoknak, a polgármestereknek, az önkénteseknek és a területi szervezet lelkes munkatársainak.
Korodi Attila képviselő főleg a csíkszeredai eredményeket értékelte, mivel mint elmondta, Tánczos Barnával elosztották a munkát: a szenátor a vidékre koncentrált, ő a városra. A vitafórumok és más találkozók konklúziója az, hogy a parlamenti képviseletnek és a helyi önkormányzatnak számos projektben együtt kell dolgoznia, és eredményeket kell elérniük főként az oktatás, az egészségügy és a gazdaságfejlesztés terén. „Azokra a feladatokra kell koncentrálnunk, amelyek megoldása megkönnyíti az emberek mindennapi életét. A mostani eredmény óriási felelősséget jelent nekünk, ami nem könnyű, de a negyvenes politikusgeneráció, amelyhez tartozunk, Csíkban is megkapta a bizalmat, és úgy érzem, felnőttünk ehhez a feladathoz” – fogalmazott. Megköszönte a szavazóknak a bizalmat, és kiemelte a Csík-térségi kampányban Kelemen Hunor szövetségi elnök, képviselőjelölt kéthetes jelenlétét, aki sokat segített abban, hogy a választópolgárokkal jobban meg tudják értetni programjukat.
Tánczos Barna szenátor szerint az egész erdélyi magyarság büszke lehet az RMDSZ választási eredményére, amelyet jó csapatmunkával, négy év munkával sikerült elérni. Mint fogalmazott, ha tehetné, személyesen egy-egy kézfogással köszönné meg mindegyik csíki választónak a bizalmat. „Megérett az idő arra, hogy az RMDSZ visszakapja mozgalom jellegét, azaz ne csak egy politikai szervezetről beszélhessünk, hanem civil összefogásról. Ennek a mozgalomnak fel kell ölelnie mindent, ami az erdélyi magyarok életének része, kezdve a vidéktől, a gazdáktól az oktatáson keresztül a gazdasági életig. Mandátumot kaptunk arra, hogy Erdély-központú politikát folytassunk Bukarestben, és a decentralizációért, a történelmi régiók megerősödéséért dolgozzunk” – jelentette ki a szenátor megköszönve a polgármestereknek, alpolgármestereknek, helyi tanácsosoknak is a kampányban kifejtett munkájukat, akárcsak a magyarországi partnereknek a támogatást, amelyet precedensértékűnek nevezett. Hangsúlyozta, hogy Hargita megye megérdemli az ötödik képviselői mandátumot is (a jelenlegi ötből egy ugyanis a szórványé), és reméli, hogy a töredékszavazatok elosztásából meglesz. A szenátor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az országos eredmények azt mutatják: a román ajkúak többsége nem fogékony a szélsőséges üzenetekre, mert azok, akik rendszeresen támadták a magyarság szimbólumait, nem jutottak be a parlamentbe.

Csíkszereda, 2016. december 13.

Loading

Hozzászólások lezárva.