Aláírtam Csíkszeredában a petíciót – és elmondom, miért – Borboly Csaba

Aláírtam Csíkszeredában a petíciót – és elmondom, miért

Több mint 5000 csíkszeredai polgár írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérjük Ilie Bolojan kormányfőt, hogy a 2026-os költségvetés elfogadása előtt teremtse meg annak törvényes lehetőségét, hogy az önkormányzatok dönthessenek a helyi adók csökkentéséről. És hogy a fogyatékkal élőktől elvett kedvezményeket azonnal állítsák vissza.

Ma én is aláírtam.

Nem azért, mert kötelességem lenne. A megyei tanácsnak nincs adózási hatásköre – sem kivetni, sem csökkenteni nem tudja a helyi adókat. Én személyesen az adózáshoz sem helyi, sem megyei, sem országos szinten nem tartozom. Ezt nem kibúvóként mondom – ez tény.

Azért írtam alá, mert csíkszeredai polgár vagyok. És mert fontosnak tartom, hogy a döntések joga visszakerüljön a közösségekhez.

Mit jelent valójában az „adócsökkentés lehetősége”?

Fontos tisztán látni. A jelenlegi szabályozás szerint a városok többségében alkalmazott 0,11%-os ingatlanadó-kulcs elvileg csökkenthető a törvényben rögzített minimumra, ami 0,08%. Ez legfeljebb 25%-os csökkentést jelenthet.

Ez azonban nem mindenhol alkalmazható. Azokon a településeken, ahol már eddig is a minimumkulcsot (0,08%) alkalmazták – főként falvakon –, nincs lehetőség további csökkentésre.

Konkrét példával:
Egy 500.000 lejes értékű lakás esetében 0,1%-os adókulccsal az éves adó 500 lej.
0,08%-kal ez 400 lej.
Vagyis a csökkenés 100 lej évente – ami valóban 25%, de fontos látni a nagyságrendet is.

Eközben az elmúlt időszakban az adók egyes esetekben 70%-kal, sőt akár 170%-kal is emelkedtek. Ehhez képest egy legfeljebb 25%-os korrekció nem jelent teljes visszarendeződést.

Ezért a petíció nem csodát ígér. Nem teljes visszaállítást jelent. Hanem döntési lehetőséget.

A kérdés az, hogy a központi kormányzat egyoldalúan határozza meg a terheket, vagy teret ad a helyi közösségeknek, hogy saját gazdasági helyzetükhöz mérten döntsenek.

Mi történt valójában?

Az adóemelés egy központi döntés következménye volt. A városokat, a megyéket, a polgárokat nem kérdezték meg.

Bolojan kormányfő vezetési módszere az, hogy dönt, majd közöl. A koalíciós partnereket nem bevonja, hanem kész helyzet elé állítja. Az RMDSZ több olyan intézkedés ellen is tiltakozott, amelyek most az embereket sújtják – kérte, hogy ne kerüljenek be a csomagba. Mégis bekerültek.

Egy 10%-os súlyú koalíciós partner mozgástere korlátozott. Ezt lehet kritikával illetni, lehet kommunikációs hibákról beszélni – és voltak is ilyenek –, de a napi politikai realitás az, hogy nem minden döntés fölött van befolyása.

Amit tehetek – azt teszem

Brüsszelben azért dolgozom, hogy források érkezzenek ide. Hogy a régióink ne maradjanak le. Hogy a bérek növekedjenek, hogy a gazdaság erősödjön.

Az AgoraEU 8,6 milliárd eurós program jelentéstevőjeként azért küzdök, hogy a periférikus régiók – a kisebb közösségek – is hozzáférjenek az uniós forrásokhoz, ne csak a nagy nyugat-európai szereplők. Azért dolgozom, hogy a szabályozás kedvező legyen számunkra: a kisebbségi és helyi média kapjon esélyt, a mikrograntek legyenek elérhetők, és a földrajzi elosztás igazságos legyen.

A fogyatékossággal élők ügyében nem pusztán segélyezésben gondolkodom, hanem valódi esélyteremtésben – hozzáférhető beruházásokban, támogatott lakhatásban, inkluzív oktatásban. Ezeket Hargita megye tapasztalataival viszem be az EU fogyatékosságügyi stratégiájának felülvizsgálatába.

A szubszidiaritás nem szlogen

A döntéseket ott kell meghozni, ahol a hatásuk jelentkezik. Ez az elv Brüsszelben is fontos számomra – és ez a tét most az adóügyben is.

Most Bukarestben kell megteremteni annak a jogi keretét, hogy a helyi közösségek dönthessenek. A petíció erről szól.

Nem több. De nem is kevesebb.

Közös erőfeszítés – közös hang

Korodi Attila polgármester és csapata összefogta a várost, elindította a petíciót, és a kormányfőhöz viszi az 5000 aláírást. Támogatom ezt az erőfeszítést.

De közben fontos az őszinteség is: a lehetséges csökkentés mértéke korlátozott, és nem minden településen alkalmazható.

A kérdés mégis az: legyen-e jogunk dönteni a saját ügyeinkről?

Én erre mondtam igent. Ezért írtam alá.

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.