Népviseletünk érték – Borboly Csaba

Népviseletünk érték

86 pályázatot bíráltak el a Hargita Megyei népviseleti programban

A Székely Népviselet Napján újabb lendületet kapott a hagyományos értékek megőrzése Hargita megyében: a megyei tanács elbírálta a népi és hagyományos viseletek támogatási programjára beérkezett pályázatokat. Az idei évben 86 pályázat érkezett be a civil szervezetektől, amelyek közül 41 nyert támogatást.
A 2012-ben indult program célja, hogy lehetőséget biztosítson népi együttesek, kórusok és közösségi csoportok számára a népviseletek vásárlására, készíttetésére vagy felújítására. A program évről évre népszerűbb: idén tízzel több pályázat érkezett, mint tavaly, ami jól mutatja, hogy egyre többen tartják fontosnak a helyi értékek ápolását és megőrzését.
A 400 ezer lejes keretösszegből a támogatott szervezetek különböző hagyományos viseletek beszerzésére fordíthatják az összeget. A pályázatok révén többek között csíki, mezőségi, kalotaszegi és vajdaszentiványi öltözetek újulhatnak meg, valamint huszárruhák, egyházi kórusruhák és cserkészviseletek is gazdagítják majd a közösségek ruhatárát. A támogatás kiterjedt a kiegészítő darabok – mint posztókabát, rokolya, csizma, mellény, karaktercipő, kalap – beszerzésére is.
A megyei tanács fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék és viseljék elődeik hagyományos viseletét, így erősítve a közösségi identitást és a kulturális örökség átörökítését. A program nemcsak ruhadarabokat biztosít, hanem hidat képez múlt és jelen között – a népviselet nemcsak emlék, hanem élő hagyomány Hargita megyében.
“A népviseletünk egy olyan érték, ami identitást, tartest ad annak, aki viseli. A somlyói nyeregben is láthattuk hétvégén, az Ezer Székelyleány Napján, hogy mit is jelent a népviselet, ez nem egyszerű viselet, hanem a székely indentitásunk sarokköve” – mondta Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.