Egyesek és kettesek – egy kódex véget nem érő története

A román törvényesség éber őrei egyetlen típusú ügyben szoktak rendkívül határozottak és gyorsak lenni: ha magyar ügyről van szó. Ez a romániai magyar közösség számára történelmi tapasztalat, és napjainkban is ennek lehetünk tanúi. Nem szokásom nagy jelentőséget tulajdonítani a feljelentgetőknek, nem rohanok a sajtóhoz, ha számunkra kedvezőtlen döntés születik, mert azt gondolom, az csak arra jó, hogy növelje a közösség kudarcérzetét, és hogy ne hagyjon koncentrálni a mindennapi dolgainkra, amelyek legalább annyira fontosak, mint a szimbolikusak. Ám van, amikor nálam is betelik a pohár, és nem tudom szó nélkül hagyni, amikor egy jó szándékú kezdeményezésben nemhogy nem segítenek, hanem keresztbe tesznek. Konkrétan a magyar–román együttélési kódexről van szó, amelyet azért alkotnánk meg, hogy legyen egy útmutató a helyi etnikumközi viszonyokban, illetve hogy legyen, ami keretet nyújtson az ilyen témájú rendezvényekhez, programokhoz. Ez egyfajta bizalomépítést jelent románok és magyarok, önkormányzatok és a lakosság között. Egy mód arra, hogy tekintsük át, rendszerezzük dolgainkat, ne söpörjük szőnyeg alá az esetleges problémákat. Arra, hogy legyünk méltányosak akkor is, ha az nem kötelező a törvény szerint (gondolok itt az anyanyelvhasználati 20 százalékos küszöbre a közigazgatásban). Olyan példát szeretnénk állítani, ami ragadós, és más megyékben is követik, például a szórványban. Hiába lennének ezek az erőfeszítések? Szeretném hinni, hogy nem. Jól illusztrálja a helyzetet a Krónika erről szóló vezércikke (http://kronika.ro/velemeny/a-kormany-a-helyi-kozossegek-ellen), de én szeretnék optimista lenni és bízni a sok beszélgetés, számos megkeresés hosszú távú eredményességében.

Az elején a román törvényesség éber őreit említettem, de ez nem csupán „tevékeny”, állandóan feljelentéseket írogató személyeket jelent. Vannak, akik a jogszabályok „túl szigorú” vagy „túl óvatos” értelmezésével asszisztálnak. Ez is hátráltat vagy egyenesen megakaszt dolgokat.

2014 óta több levélváltás és személyes találkozó volt a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a szintén kormányzati Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) vezetőivel. Míg az intézet nyitott volt az együttműködésre, addig a DRI folyton hárított és semmitmondó válaszokat adott. Sehogyse vergődtünk zöld ágra, holott a DRI felkérése szükséges ahhoz, hogy megvalósulhasson a kódex, és elkezdhessük az érdemi munkát a kisebbségkutató intézettel. Ebből is az látszik, hogy az országban a politikusok, döntéshozók többsége csak azzal hajlandó foglalkozni, amivel a törvények előírásai szerint nagyon muszáj (sokszor még azzal sem), és nem próbálja feszegetni a határokat, tovább látni, nincsenek hosszú távú víziói. Ezért tartunk ott, ahol, ez is oka például az autópályák körüli hercehurcának. Hargita Megye Tanácsánál mi folyamatosan feszegetjük a határokat, nem csupán azzal foglalkozunk, ami szigorúan a hatáskörünkbe esik. Lásd a szakképzés vagy a románnyelv-tanítás ügyét. Ahhoz viszont, hogy erőfeszítéseink igazán eredményesek legyenek, a központi intézmények támogatására, partnerségére lenne szükség. Jelenleg sziszifuszi munkát végzünk több területen, és nem adjuk fel, senki ne értsen félre, de nehéz így előremenni.

Azért fordultam végül a nyilvánossághoz, hogy mindenki lássa, miként folynak – vagy éppen miként állnak – a dolgok a ma Romániájában. Magyarok, románok és más nemzetiségűek részvételével. Csak remélni tudom, hogy a még hiányzó papírok aláírására lesz akarat, hisz anyagi, vagyoni, polgári, bűnügyi stb. felelősséget ezzel nem vállalnak, csak annyit kell mondani, hogy dolgozzunk együtt, havonta igyunk meg egy kávét, és beszélgessünk arról, hogy haladunk. És azt is szeretném, ha „kettesek” nem látnának veszélyt mindenben, ami magyar kezdeményezés.