296. Heti Értékelő
A Régiók Európai Bizottságának éves jelentése az európai helyi demokrácia egyik kiemelt példájaként mutatta be Borboly Csaba Heti Értékelő című műsorát. A 296. adásban Hargita Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta, hogy az elismerés nem személyes siker, hanem a műsor készítőinek és a közel 170 ezres közösségnek a közös eredménye. Kiemelte, hogy a magyar nyelvű közéleti párbeszéd európai szintű elismerése bizonyítja a következetes munka, a nyílt kommunikáció és a lakossági részvétel fontosságát.
Az adásban Borboly Csaba beszámolt brüsszeli munkájáról, a Régiók és Városok Európai Hetéről, valamint a Régiók Európai Bizottságának plenáris üléséről. Hangsúlyozta a vidéki, hegyvidéki és kisebbségi közösségek érdekképviseletének, az európai források igazságos elosztásának és a gazdák támogatásának jelentőségét. Kitért a közösségi biztonság erősítésére, a megye 64 önkormányzatának biztosított rádiókommunikációs eszközökre, valamint a fiatalok helyben maradásának és hazatérésének feltételeire is. Kiemelte, hogy a természetvédelemnek az emberek biztonságával együtt kell érvényesülnie, az európai döntéshozatalban pedig nem elegendő a jelenlét, konkrét és használható eredményeket kell elérni a helyi közösségek számára.