A Csíki Területi Ifjúsági Tanács a hétvégén Szépvízen tanácskozott!
2025. március 29-én, szombaton a Csíki Területi Ifjúsági Tanács (CSTIT) Szépvízen tartotta a következő tanácskozást. Ezzel az alkalommal, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke nem tudott résztvenni a tanácskozáson, viszont egy rövid videóban üzent a fiataloknak.
Alább olvasható a fiataloknak címzett beszéde:
Kedves csíki Fiatalok!
Csík Terület Ifjúsági Tanácsának tagjai
Örülök, hogy itt vagytok. Jó tudni, hogy vannak köztünk olyanok, akik tenni akarnak.
Akik nem várnak másokra.
Én is így kezdtem. Emlékszem 1989 decemberére, amikor tízedikes diákként úgy éreztem tennem kell.
Nem tudtam még pontosan, mi lesz belőlem. Csak azt éreztem: fontos, hogy ott legyek.
Hogy mondjak valamit. Hogy segítsek.
És akkor 1990 márciusában a sajnálatos marosvásárhelyi „progrom”, mentén szervezett tüntetéseken csatlakoztam az akkor csíkszeredai Demokrata Magyar Ifjak Szervezetéhez, majd később Diáktanácsos voltam, MAKOSz, MIT, MIÉRT ben végeztem tevékenységet. Hála a jó Istennek!
Emlékszem, egy téli estén 1999-ben, mikor alakítottuk a CSTIT-t, elmentem egy gyűlésre. Hideg volt, fáradt voltam. De bementem. Ott volt néhány lelkes fiatal. Beszélgettünk. Ötleteltünk.
Még nem volt tapasztalatunk, de volt szívünk. Ott tanultam meg, hogy közösen lehet dolgokat elindítani. Hogy fontos vagyok, fontos mindenki aki ott volt.
Hogy nem kell tökéletesnek lenni – csak jelen kell lenni.
Ma is ezekre az élményekre építek. A megyei tanácsban is. Azóta is hiszem: a változás mindig a közösségből indul.
Ti vagytok a jövő. De már most is számítotok. A kérdéseitek, az energiátok, a bátorságotok.
Legyetek aktívak! Szervezzetek eseményeket! Szóljatok bele! Tegyetek érte!
Két dologra hívnám fel a szervezeti találkozón a figyelmet:
1. Nincs rendben, hogy a felnőtteket törvények védik, hogy 8 órát doglozzanak, hogy legyen további „8 óra szórakozás és 8 óra pihenés”, míg a fiataloknak ezt a jogot a politikusok NEM biztosítják!
Délután és estéket NEM házifeladattal kell eltölteni az iskolában
Ez jól van? Felnőtteknél van a munka és személyes élet egyensúlya. Nálatok?
Ajánlom dolgozzunk ez ellen! MIÉRT és RMDSZ -en keresztűl!
2. Hargita Megye Tanácsa ezekben a napokban meghirdeti pályázati kiírásait. Gyertek pályázzatok
Azon kevés megyék egyike vagyunk, hol az egyházak is pályázhatnak, tehát ha nincs bejegyzett egyesületetek, a helyi plebánia révén is lehet.
Nem tudom „elrendezni”, hogy „nyerjen”. Ellenben tudok csapatommal együtt segíteni, hogy formailag helyesen, jó célokra pályázzatok és akkor esély van a nyerésre.
Keressük egymást!
Egyeztessünk.
Jó tanácskozást.