Fordulat történt Brüsszelben: több esély jutott a vidéki és kisebbségi közösségeknek
Brüsszelben sikerült megfordítani egy régóta rossz irányba haladó folyamatot. Az elmúlt években az volt a helyzet, hogy az Európai Unió kultúra- és civil programjaiból aránytalanul kevés forrás jutott a vidéki térségeknek, a periférián élő közösségeknek és az etnikai nemzeti kisebbségeknek. A nagyvárosok és a nyugat-európai régiók könnyebben fértek hozzá ezekhez a támogatásokhoz, miközben mi jóval nehezebb helyzetből indultunk.
Ez a helyzet most megváltozott. Egyhangú szavazással sikerült elérni, hogy az uniós döntéshozatalban ezek a szempontok végre valódi súlyt kaptak. Ezért volt fontos, hogy Brüsszelben legyek, még akkor is, ha az odautazás nem volt könnyű.
Sokan korábban is feltették a kérdést: miért Brüsszel, miért nem az otthoni gondokkal foglalkoztam? A válasz egyértelmű volt. Románia nettó kedvezményezettje volt az Európai Uniónak: több forrást kapott vissza, mint amennyit befizetett. Ez látszott az utakban, az infrastruktúrában és a mezőgazdasági támogatásokban. Ugyanakkor a kultúra, a média és a civil szféra területén egészen más kép rajzolódott ki.
Ezekben az ágazatokban a rendszer hosszú időn át úgy működött, hogy a nagy, tapasztalt szervezetek és a nyugati nagyvárosok előnyből pályáztak. A kisebb közösségeknek – köztük nekünk is – bonyolultabb eljárásokkal, kevesebb segítséggel és aránytalanul alacsony sikeraránnyal kellett szembenézniük.
Az AgoraEU program 2028-tól 8,6 milliárd eurós kerettel indult. Ha jól élünk ezzel a lehetőséggel, Románia – és benne az erdélyi magyar közösség – ebből a szektorból is jóval több forrást tudott lehívni, mint korábban. A támogatások olyan területekre kerültek, ahol valóban szükség volt rájuk: a vidékre, a kis közösségekhez, a hagyományos mesterségekhez és a helyi médiához.
A döntést teljes politikai egyetértés övezte: zöldektől konzervatívokig, szocialistáktól liberálisokig minden politikai erő megszavazta. Ez ritka és fontos pillanat volt.
A nap emberileg sem volt könnyű. Volt egy személy, aki mellől otthon hiányoztam, és aki pontosan tudta, miért nem lehettem mellette. Hálás voltam a megértéséért, és azért, hogy elfogadta: akkor ott kellett lennem.
Voltak napok, amikor a kötelesség azt jelentette, hogy ott kellett helytállnunk, ahol valódi hatásunk volt – még akkor is, ha ez áldozatokkal járt. Ez a nap ilyen volt. Előre mentünk, akkor is, ha nem volt könnyű.
