Megszavazták a 2026-os megyei költségvetést. A Csíki csapat elmondta, amit el kellett.
2026. április 28-án Hargita Megye Tanácsa megszavazta az éves költségvetést. A szavazás rendben lezajlott. De ami előtte és közben elhangzott, az fontosabb annál, hogy hány igen és hány nem volt.
Borboly Csaba alelnök, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke öt érdemi módosítót nyújtott be a Csíki tanácsos csoport nevében. Utak, kórház, ifjúsági tábor, fiatalok, egyházak és az Európai Unió következő nagy pénzügyi ciklusa. Nem elvont politikai viták. Konkrét javaslatok, konkrét összegekkel, konkrét indoklással.
A módosítók mögött egyetlen közös logika áll: ne csak ezen a mandátumig lássunk, hanem 2028 után is. A felelős gazda nem csak a jövő hétre vásárol be.
Az alelnök az ülés elején egyértelműen fogalmazott: „Bátor, nagyratörő, felelősségteljes – aláírom mindhármat. Csak kérem, hogy 2028 után is érvényesek legyenek.”
Az ülés végén készült beszámolómat a facebook oldalamról, az alábbi élő videóban lehet visszanézni:
A benyújtott módosítók részleteit alább olvashatják.
A módosítók témakörönként
1. Hegyvidéki utak dokumentációja – a valósághoz igazítva
Módosító száma: 1. sz. alapmódosító – Útépítési dokumentációk, 2026
A javaslat négy megyei út műszaki dokumentációjának elkészítésére irányul: DJ 127A (Lunca de Jos – Neamț megye határ), DJ 113B (Lăzărești – Szent Anna-tó), DJ 123 (Úzvölgye – Bacău megye határ), DJ 125A (Báláni gát – Gyergyószentmiklós).
A korábbi tervek standard szélességi paraméterekkel készültek, amelyek hegyi terepviszonyok, Natura 2000 természetvédelmi területek és erdőgazdálkodási kötöttségek miatt nem valósíthatók meg. Az új dokumentáció szűkebb, de megépíthető úttestprofilt irányoz elő (min. 4,0–4,5 m úttest, 200 méterenkénti kitérők, sebességkorlátozás).
A cél: szüntessük meg az elszigeteltséget, tegyük elérhetővé a turizmust, és csökkentsük a Salvamont és SMURD beavatkozási idejét.
2. Utak biztonsága és a Metropolis körút előkészítése
Módosító száma: 3. sz. alapmódosító
Három konkrét beavatkozást tartalmaz:
• DJ 127A aszfaltozás – 4 km: A közelmúltban kiépített víz- és csatornahálózat tönkretette az útburkolatot. A helyreállítás kötelezettség, és közvetlenül érinti az iskolabuszok közlekedését.
• DJ 123C – DN 12 csomópont (Csíkszentgyörgy): Balesetveszélyes csomópont. A tervezési dokumentáció elkészítése az első lépés a körforgalom vagy gyorsítósáv kialakítása felé, CNAIR és IPJ Harghita bevonásával.
• Hargitafürdő – Piricske összekötő út: A DJ 138A és DJ 123F között egyetlen útkapcsolatot jelent ez a turisták és helyiek által egyaránt használt szakasz. A tervezési dokumentáció feltétele a 2028–2034-es EU-s finanszírozás elérésének.
3. Csíkszeredai Sürgősségi Kórház: ideiglenes út és orvoslakások
Módosító száma: Alapmódosító – Ideiglenes technikai út, SJU
Két egymással összefüggő fejlesztés:
• Ideiglenes technikai behajtóút az SJU Csíkszereda mellé – 250 000 lej: A kórháznál egyszerre több nagy építési terület van: a C szárny bővítése, a Tüdőgyógyászat és a Fertőző Osztály új épületei. Mind egyazon behajtón osztoznak, ami rendszeresen blokkolja a mentőautók és SMURD egységek útját. Az ideiglenes út megoldja a mentési útvonalat és csökkenti a belváros teherforgalmát.
4. Homoródfürdő – három villa, egy stratégiai csomag
Módosító száma: Alapmódosító – Homoródfürdői villák dokumentációjának frissítése (15., 16., 25. villa)
A Hargita Megye Tanácsa tulajdonában lévő homoródfürdői ifjúsági tábor három villájáról van szó, amelyek nem szerepeltek a költségvetési tervezetben.
• 25. villa – dokumentáció frissítése: Megkezdett felújítás, amelynek folytatásához az érvényes dokumentációt aktualizálni kell.
• 15. és 16. villa – új dokumentáció: Új helyszínen kell felépíteni őket, a korábbi tervek nem használhatók. Külön-külön kezelve nagyobb rugalmasságot biztosítanak az EU-s pályázatokon.
Az ADR Centru 2026. április 15-én közzétette a 3.3. intézkedés konzultációs útmutatóját (ifjúsági és turisztikai infrastruktúra). Az esedékes pályázati ablakok 2026–2027-ben nyílnak. Dokumentáció nélkül Hargita megye ki fog maradni ebből a ciklusból.[4]
Az alelnök korábban formálisan is kérte, hogy a felújítási dosszié koordinálását kapha meg – érdemi választ a 227282/23.04.2026-os levél nem adott.
5. Négy saját program: fiatalok, hit, iskola, jövő
Módosító száma: 4. sz. alapmódosító – Saját programok
A módosító négy önálló programot tartalmaz, összesen 2 850 000 lej értékben:
a) Vallási közösségek támogatása – Csík zóna, +1 500 000 lej
A megye egészére vonatkozó program 500 000 lejt irányzott elő. A módosító ezt a csíki övezetre vonatkozóan 2 000 000 lejre emeli. Indok: kiemelkedően magas a vallási örökség sűrűsége (UNESCO-jelölt csíksomlyói ferences szentély, fatemplomok, történeti orgonák), amelyek folyamatos karbantartást igényelnek.
b) CFM 2028–2034 Stratégiai Előkészítési Alap – +500 000 lej
Ez a legfontosabb és legsürgősebb tétel. Az Európai Bizottság 2025. július 16-án közzétette a 2028–2034-es többéves uniós pénzügyi keret javaslatát: közel 2 000 milliárd euró összköltségvetéssel, amelyből Románia hozzávetőleg 60,2 milliárd eurót kaphat. Az ADR Centru már 2025 szeptemberében megkezdte a regionális projektportfólió előkészítését (Bálványosfürdő). Aki 2026–2027-ben nem készíti el a stratégiáját és a projektterveit, az az új ciklusból kiszorul. Borboly Csaba, mint az Európai Régiók Bizottságának tagja, 2026. február 25-én részt vett a CoR brüsszeli konzultációján ebben a témában.
c) Iskolakezdési csomag az előkészítős évfolyamosoknak – +500 000 lej
A nemzeti „tej és kifli” program nem fedi le az iskolakezdési alapköltségeket. Ez a javaslat minden előkészítős gyermek számára egy 100 lejes csomagot biztosítana (becsült célcsoport: 5 000 gyermek), jövedelemhatártól függetlenül, különös tekintettel a vidéki és hátrányos helyzetű közösségekre.
Az Általános Megyei Rendezési Terv (PATJ) és az EU-s pénzek
A tanácsülésen az alelnök szót emelt a PATJ kapcsán is, amelyre érdemi választ nem kapott. A lényeg röviden:
A 2028–2034-es MFF meghatározza, hogy mely területi fejlesztési prioritásokra lehet uniós pénzt kérni. A PATJ az a dokumentum, amelyre „rá kell ülnie” a nemzeti és regionális beruházási terveknek. Ha egy fejlesztési igény nincs benne, utólag sokkal nehezebb EU-s forrást szerezni rá.
Az alelnök öt konkrét kérdést tett fel: szerepelnek-e zászlóshajó infrastrukturális projektek az NRPP kohéziós csomagokhoz; ki vannak-e jelölve a vidékfejlesztési és mezőgazdasági zónák CAP-projektekhez; megjelenik-e innovációs vagy ipari-logisztikai tér az ECF versenyképességi forrásokhoz; azonosítottak-e határon átnyúló közlekedési és energetikai projekteket a CEF keretein belül; és külön fejezetben szerepelnek-e a klíma- és katasztrófakockázatok, valamint a lakhatási hiányok.
A válasz: nem érkezett.
„A mandátum 2028-ig tart, de Hargita megye nem. Éppen ezért dolgozunk.” – mondta Borboly Csaba.
Záró gondolat
A Csíki csoport minden módosítót az asztalra tett, és a költségvetést megszavazta. Az élet nem állhat meg. De 2026-ban dől el, hogy 2028 és 2036 között mit tudunk majd megvalósítani. Ezt kell mindenki megjegyezze.
Csíkszereda, 2026. április 28.