Akár 50 000 eurós támogatás segíthette a kis gazdaságok fejlesztését – Borboly Csaba

Akár 50 000 eurós támogatás segíthette a kis gazdaságok fejlesztését

A DR-14 pályázat azoknak a gazdáknak kínált fejlesztési lehetőséget, akik korszerűsíteni vagy bővíteni szerették volna gazdaságukat.

A támogatás a beruházás költségeinek 85 százalékát fedezhette, míg a fennmaradó 15 százalékot a pályázónak saját forrásból kellett biztosítania. Az elnyerhető támogatás összege elérhette az 50 000 eurót.

Fontos feltétel volt, hogy egyszerű magánszemélyként nem lehetett pályázni. Támogatást igényelhetett például PFA, egyéni vagy családi vállalkozás, illetve SRL. A gazdaságnak szerepelnie kellett az APIA nyilvántartásában, és a szükséges önrész meglétét is igazolni kellett.

Borboly Csaba a témáról készített videóban röviden összefoglalta, hogy kik pályázhattak, milyen alapfeltételeknek kellett megfelelniük, valamint mely szempontokra volt érdemes különösen odafigyelniük.

Arra biztatta a gazdákat, hogy időben tekintsék át a feltételeket, és megfelelően készüljenek fel a pályázat benyújtására.

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.