Tizennégy év, egy vonat és Homoródfürdő

Ezúttal nem a feleségem kis ügyvédi irodájából jelentkezem, hanem Hollandiából, útközben. A helyszín azonban másodlagos. A lényeg az, hogy van egy vonat, amely most halad, és aki nem száll fel rá időben, az lemarad.

Ez igaz az európai lehetőségekre, de igaz az itthoni ügyeinkre is.

Tizennégy év – amit megtanultam

Péntek óta sokan kérdezik, mit jelent számomra, hogy jogerősen lezárult a tizennégy éve tartó büntetőeljárás.

A tényeket – 139 tárgyalási nap, 13 bíró és a jogerős felmentés – a sajtó már ismertette. Én most inkább arról szeretnék beszélni, mit tesz egy emberrel és egy családdal tizennégy év bizonytalanság.

Az ügyvédem szerint rendkívül atipikus eljárás volt. Én ehhez azt tenném hozzá: nemcsak maga az eljárás volt szokatlan, hanem az is, hogy valakinek éveken keresztül úgy kell élnie, hogy minden reggel egy lehetséges ítélet árnyékában ébred.

A gyermekeim ezalatt nőttek fel. Meg kellett tanulniuk együtt élni azzal, hogy az édesapjukról hosszú éveken át úgy beszéltek, mintha már elítélték volna, miközben nem született jogerős döntés.

A feleségem gyakran mondta, hogy nem a tárgyalások napjai voltak a legnehezebbek, hanem a közöttük eltelt idő. A várakozás, amikor az élet ugyan megy tovább, de közben tudjuk, hogy egy döntés bármikor mindent felboríthat.

Ezt tanultam meg a családomtól: a kitartás nem egyetlen nagy gesztus, hanem az, hogy minden hétfőn újra felállunk, és folytatjuk a munkát.

Tizennégy éven keresztül az emberektől kapott bizalom is erőt adott. 2013-ban negyvenezer aláírás jelentette a mellettem való kiállást. Nem a rendszer gyorsaságában bíztam, hanem abban, hogy az emberek a tárgyalótermen kívül is látják, ki vagyok és hogyan végzem a munkámat.

Ebből az időszakból egy fontos felismerést viszek magammal:

Ne a legnehezebb pillanatod alapján ítéld meg magad, hanem abból, ahogyan utána folytatod.

Számomra ez azt jelentette, hogy nem hagytam abba a munkát. Tárgyalásokra jártam, közben pedig utakat építettünk, pályázatokat vittünk végig, és embereket képviseltem. Egy közösség szolgálatát nem lehet felfüggeszteni addig, amíg egy személyes ügy rendeződik.

A büntetőjogi kérdés lezárult, ugyanakkor fennmaradt az úgynevezett kárügy, amelyről még külön polgári eljárásokban dönthetnek. Az álláspontom egyértelmű: ha a bíróság kimondta, hogy nem követtem el a nekem tulajdonított hivatali visszaéléseket, nehéz elfogadnom azt az értelmezést, amely továbbra is bizonyított károkozásból indul ki.

Ezt a kérdést is tisztázni fogom – nyugodtan és tényekre alapozva.

Mit mondanék minderről a gyermekeimnek? Azt, hogy az igazunk melletti kiállás hosszú és fárasztó út lehet, akár évekig is eltarthat, de érdemes végigmenni rajta. És azt, hogy egyetlen nehéz ügynek sem szabad megengednünk, hogy megállítson bennünket a munkában.

Homoródfürdő – innentől másként kell továbbmennünk

Ez a hét legfontosabb közösségi ügye, és nem hagyom annyiban.

Hónapok óta kérem a szükséges információkat, dokumentumokat és hatásköröket. A határidők sorra lejártak, és csak most kezdődött el valamiféle mozgás, amikor már nem maradt más választás. Ezt nem tudom elfogadni.

Amennyiben a döntésekhez szükséges dokumentumokat és hatásköröket érdemi együttműködéssel nem kapom meg, igazságszolgáltatási úton fogom kikérni, illetve érvényesíteni azokat.

Jelenleg az emberek bejárása sincs megfelelően biztosítva. Ez elfogadhatatlan, és nem tekinthető egyetlen térség belügyének. Homoródfürdő közös megyei ügy, Csík, Gyergyó és Udvarhelyszék közös felelőssége.

Ha ezt belső vitaként kezeljük, pontosan az történik, amit el kellene kerülnünk: az érintettek összevesznek, a kezdeményezések szétesnek, egy értékes közös vagyon pedig lassan lecsúszik a lejtőn.

Kértem a munkához szükséges hatáskört, és várom, hogy megkapjam. Értek ehhez a területhez, és pontosan erről szólt a politikai megállapodás is.

Homoródfürdőnek nem újabb vitákra, hanem világos felelősségre, döntésekre és cselekvésre van szüksége.

Miért fontos, hogy most Hollandiában vagyok?

A tisztség számomra nem kényelmi hely, hanem lehetőség a munkára.

Ameland szigetén egy fenntartható turizmusról szóló nemzetközi konferencián veszek részt, Maastrichtban pedig saját módosító javaslatokat terjesztek a CIVEX szakbizottság elé. Ezek az európai dokumentumok évekre meghatározhatják, milyen lehetőségek és források jutnak a hozzánk hasonló vidéki térségeknek.

Ha nem vagyunk jelen ezekben a folyamatokban, mások döntenek helyettünk. Utána pedig olyan, máshonnan átvett megoldásokat kapunk, amelyek a mi közösségeinkben nem feltétlenül működnek.

Három saját módosító javaslatot terjesztek elő:

1. Az első a hegyvidéki régiók sajátos sebezhetőségére hívja fel a figyelmet.
2. A második az ukrán menekültek hosszú távú integrációjáról szól.
3. A harmadik pedig azt rögzítené, hogy a szabályozások egyszerűsítése nem történhet a kisebbségi nyelvi jogok rovására.

Ha ezeket elfogadják, akkor nem mások által ránk szabott, hanem általunk is alakított európai szabályok határozhatják meg a jövőnket.

Ez az a vonat, amelyre időben fel kell szállnunk.

A medvekérdés: az emberi élet az első

A múlt héten egy erdőszentgyörgyi családdal történt eset ismét megmutatta, hogy a medvekérdés nem statisztikai vita, hanem az emberek mindennapi biztonságáról szól.

Elfogadhatatlan, hogy egy medvetámadást túlélő embernek utólag magyarázkodnia kelljen. Ha egy szabályozás oda vezet, hogy az áldozat érzi magát gyanúsítottnak, akkor a szabályozás nézőpontja hibás.

Ezt az elvet fogom képviselni minden olyan helyi, országos és európai fórumon, ahol lehetőségem van fellépni az emberek biztonságáért.

Lehetőségek gazdáknak és fiatal vállalkozóknak

Még lehet pályázni a DR-14 és DR-18 támogatási programokban. Sok gazda azért nem vág bele, mert túl bonyolultnak érzi a pályázást. Pedig éppen most kell elkezdeni az előkészítést, összegyűjteni a szükséges információkat és felmérni a fejlesztési lehetőségeket.

Az Erasmus for Young Entrepreneurs program azoknak a fiataloknak kínál lehetőséget, akik vállalkozást szeretnének indítani. Arra biztatom őket, hogy menjenek külföldre, tanuljanak, szerezzenek tapasztalatot, majd hozzák haza és kamatoztassák a megszerzett tudást.

Tulajdonképpen én is ezt teszem most: elmegyek oda, ahol jó megoldásokat lehet megismerni, majd megpróbálom azokat a helyi igényeinkhez igazítva itthon hasznosítani.

Mit üzenek a tanévkezdéskor?

Ismét megteltek az iskolák udvarai.

Egy hargitai gyermeknek azt üzenném:

Tanulj meg kíváncsinak lenni, kérdezni, és ne félj olyan szakmát választani, amelyről ma még keveset hallasz.

Brüsszelben azért dolgozom, hogy a fiataloknak itthon is legyen lehetőségük megfelelő képzést találni, tudást szerezni és jövőt építeni.

A következő hét feladatai

Maastrichtból hazatérve beszámolok a CIVEX szakbizottsági ülés eredményeiről és a benyújtott módosító javaslatok sorsáról.

Homoródfürdő ügyében írásban kérem a hiányzó dokumentumokat és a munkához szükséges hatáskört. Ha erre sem kapok érdemi választ, megteszem a szükséges jogi lépéseket.

Tizennégy év után még biztosabban tudom: a nehézségek nem állíthatják meg a munkát. Menni kell tovább – nyugodtan, következetesen és az emberek érdekeit szem előtt tartva.