fbpx

A fiatalok családalapítási nehézségeivel is foglalkozni kell az EU-ban

Kolozsváron folytatta konzultációsorozatát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Régiók Bizottsága (RB) raportőreként, az ifjúságpolitikai témában készülő jelentéséhez (http://www.borbolycsaba.ro/ujabb-raportori-megbizatas-borboly-csabanak/), illetve az új, elfogadás előtt álló Hargita megyei ifjúsági stratégia ügyében. November 7-én, szombaton, Bende Sándor megyei tanácsossal együtt, az elöljáró találkozott Borzási Saroltával, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projektet lebonyolító Share Kolozsvár Föderáció alelnökével, Lokodi Katalinnal, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) programokért felelős alelnökével, illetve Székely Kingával, a szervezet szakosztályokért felelős alelnökével, Antal Gézával, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) elnökével, Talpas Botonddal, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) erdélyi régiós elnökével, valamint Geréd Imrével, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnökével. A megyeelnök a résztvevőkkel sorra vette a jelentéstervezetnek mind a 22 pontját, azokhoz fűztek észrevételeket, javaslatokat a jelen lévő ifjúsági vezetők. Olyan problémákra is felhívták a figyelmet, amelyeket a dokumentum nem említ: a fiatalok családalapítási kihívásaira, egészségügyi téren biztosított állami védelmére, a nagyvárosi fiatalság gyakran lehetetlen helyzetére, a családok szétesésére, valamint arra is, hogy a fiatalok idősebbek iránti felelősségérzete egyre csökken, már nem számít társadalmi normának. Elhangzott, hogy Romániában rosszul szabályozzák az önkéntességet, pedig az sokat segítene a fiatalok elhelyezkedésében – az országban nincs egyértelmű jó gyakorlat ezen a téren, itt is változtatni kellene.

A kolozsvári megbeszélésen tett javaslatok szerint romániai szinten is szükség lenne az ifjúsági szervezetek személyzeti költségeinek támogatására, hiszen ezáltal is tehetnének a fiatalok egyre aggasztóbb politikai passzivitása ellen. Hangsúlyozták az önkéntes munka fontosságát, valamint azt, hogy a fiatalokat hazatérésre kell ösztönözni, mert szülőföldjükön jobban tudják hasznosítani tudásukat, és a családi beágyazottság költségei kisebbek, előnyösebbek. A megbeszélésen részt vevők abban is egyetértettek, hogy külön pontot szentelnének a családalapítás támogatásának különféle adókedvezmények, lakástámogatás formájában, családbarát munkahelyek szorgalmazásával, továbbá intézményes formákkal, mint például a bölcsődék számának növelése.

Borboly Csaba elmondta, hogy a jelentéstervezet elkészítése során nagyon fontosnak tartja a különböző szintű egyeztetéseket az ifjúsági szervezetek és érdekképviseletek különböző csoportjaival, illetve hogy a Kolozsvár Ifjúsági Főváros projektet mint jó gyakorlatot hasznosíthassa az európai uniós dokumentumban. A megyeelnök-raportőr nélkülözhetetlennek tartja a romániai magyar ifjúsági szervezetek véleményét a jelentés összeállításában, hiszen az ő jövőképük szerint szeretné befolyásolni az európai ifjúságpolitikát, ennek érdekében pedig a konzultáció folytatására van szükség: a következő napokban találkozót tervez azokkal a szervezetekkel, amelyekkel még nem sikerült egyeztetnie, és további javaslatokat vár.

A kolozsvári találkozón elhangzottak közül, amelyeket sikerül az EU-s nyelvezetnek megfelelően megfogalmazni, illetve amelyekben sikerül a többi 27 tagországot is érdekeltté tenni, több javaslat, legalább részlegesen, várhatóan bekerül a dokumentum tervezetébe, amelyről jövő év februárjában szavaz az RB.

A Hargita megyei új, elfogadás előtt álló ifjúsági stratégiáról is szó volt, Bende Sándor megyei tanácsos elmondta, hogy átvennék az ifjúságifőváros-projekt tapasztalatait.

Borboly Csaba brüsszeli tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.

Csíkszereda, 2015. november 8.

 1,660 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...