A helyi termelők és a közösség ünnepe volt a Csíkszéki Mézfesztivál – Borboly Csaba

A helyi termelők és a közösség ünnepe volt a Csíkszéki Mézfesztivál

Csíkszeredában, a Szabadság téren rendezték meg a Csíkszéki Mézfesztivált, amely a helyi termékek, a hagyományos mesterségek és a közösségi összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. A rendezvény kezdetén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszönetet mondott a térség méhészeinek, akik egész évben minőségi, természetes és egészséges termékekkel látják el a lakosságot. A programot mézlovagok felvonulása, mézszentelés, mézosztás, kóstolók és látványkaptár is színesítette.

A fesztiválon a méhészeti termékek mellett húsokat, tejtermékeket, pékárukat, zöldségeket, gyümölcsöket és kézműves portékákat is kínáltak. Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy az ilyen rendezvények nemcsak vásárlási lehetőséget biztosítanak, hanem erősítik a vidék és a város kapcsolatát, hozzájárulnak a hagyományos mesterségek megőrzéséhez, és piacot teremtenek a helyi termelők számára. Kiemelte, hogy minden megvásárolt helyi termék egy-egy család munkájának és megélhetésének támogatását jelenti.

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.