A partvédelem megerősítésével kezdik el a beruházást a 127A mentén
A napokban aláírták a 127A megyei jelzésű út felújításának első felújítási szerződéseit.
Mint ismeretes 2016 augusztusában az árvíz súlyos károkat okozott a Gyimesek-vidékén. Azóta, minden évben karbantartási munkálatokból igyekezett a megyei tanács újjáépíteni az infrastruktúrát. Mindezek mellett tavaly Hidegségpatakán elkészült három új híd. Októberben Hargita Megye Tanácsa Neamț Megye Tanácsának képviseletével is egyeztetett annak érdekében, hogy közösen átjárhatóvá tegyék a megyehatárt, összekötve Erdélyt Moldvával ezen az útvonalon is.
A megyei út teljes felújítása jelentős anyagi befektetést igényel, ezért Hargita Megye Tanácsa hét részben (lot) tervezi azt felújítani. Ennek első három részére sikerült már a kivitelezőkkel szerződést kötni. Az első és második részben, a 12A országúttól Hidegségig, az aszfaltozott részig, illetve az aszfalt végétől Bükkhavaspatakáig a Winfor Trade Kft. és az Aqua Parc Kft. közösen végzik el a munkálatokat. Árvízvédelmi munkálatokra kerül sor, amely a partszakaszok támfalakkal történő megerősítését takarja, valamint átereszek kiépítését, annak érdekében, hogy a víz ne jusson be az útfelület alá. A harmadik szerződés értelmében pedig a Multipland Kft. két-két hidat épít Hidegségpatakán és Bükkhavaspatakán. Ezen három szerződés munkálatainak értéke közel 23 millió lej áfával, amelyhez kormánytámogatást sikerült lehívni. A munkálatok várhatóan augusztus végén kezdődnek. Jövőre szeretné Hargita Megye Tanácsa meghirdetni a felújítás többi kiírásait. Tavaly szeptemberi ülésén a testület megszavazta a teljes beruházást, amelynek összértéke, a jelenlegi munkálatokkal együtt több mint 86 millió lej áfával.
Erről, Borboly Csaba augusztus 11-én a II. Vadvirág ünnepélyen a helyieknek is beszámolt. Mint mondta, gyakorlatilag a vízügyi hatóság helyett végzik el a munkálatokat, hiszen nem várhatnak, hogy a következő áradások még nagyobb kárt tegyenek az emberek gazdaságaiban. A megyei tanács elnöke korábban a vízügyi minisztérium és az országos vízügyi hatóság figyelmét is felhívta, elmarasztalva a bákói vízügyi hatóságot, amiért évek óta jelentős károkat okoz az árvíz a gyimesekben.
A munkálatokat a lakott településen kezdik, hogy a helyiek védve legyenek a következő áradások során, így a közbeszerzéseket is ennek megfelelően bonyolította le a megyei tanács. Hosszú távú cél, hogy a megyei út a megyehatárig felújításra kerüljön.
A beruházás részletei az alábbi linken olvashatóak:
bit.ly/DJ127AKivitelezes
bit.ly/DJ127A
Csíkszereda, 2019. augusztus 12.