fbpx

A vadászat értékeit és szépségeit népszerűsítik a Székelyföldi Vadásznapokon

A Székelyföld Napok keretében nyolcadik alkalommal szervezték meg hétvégén a Székelyföldi Vadásznapokat, amelynek Csíkszentdomokos adott otthont.

Karda Róbert, polgármester köszöntötte a vadásztársulatokat és a rendezvény vendégeit. A polgármester saját élményeit megosztva a vadászokra jellemző magatartást és fegyelmet emelte ki, amellyel tisztelik a természetet és az állatokat.

Márton István, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője örömét fejezte ki, hogy a 2011-ben először megszervezett rendezvény évről évre bővül, és egyre többen vesznek részt.

DomokosVadasznapok_2018okt13 (3)

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy közös gondolkodásra és munkára van szükség annak érdekében, hogy azt a nagyvadat, amelyre mindig büszkék voltunk megóvhassuk a vadgazdálkodás során. – Brüsszelt meggyőztük, Bukarestet kell, hiszen változtatásokra van szükség. A megyei tanácson belül egy munkacsoportot indítunk el, amely egy sor kérdéskörre kell választ keressen, mint például a hulladékgazdálkodás, a védekezési lehetőségek vagy a túlszaporulat. Ebben a vadászok is részt kell vegyenek – fejtette ki a megyei tanács elnöke, aki egy a megyei tanács által ösztöndíjban részesített diákot is bemutatott, aki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológia szakán tanul.

00m

„A Székelyföldi Vadásznapok a régió  vadászainak a legfontosabb találkozóhelyévé vált az évek során. A vadászat az ember és természet, az ember és ember kapcsolatáról szól. És ez a rendezvény többek között éppen ezért fontos, mert a kapcsolatok erősítéséhez járul hozzá, hiszen ilyenkor alkalom nyílik arra, hogy  jobban megismerjük egymást, tapasztalatot cseréljünk, és megbeszéljük az aktuális kérdéseket.  Napjainkban még mindig sokan rossz szemmel nézik a vadászokat, pedig az igazi vadász ismeri és szereti a természetet és a vadállatokat. Én remélem, hogy ez a rendezvény az előítéletek leépítéséhez is hozzájárul, hiszen vadászat nélkül nem lehet fenntartható vadgazdálkodásról beszélni. Gratulálok a szervezőknek a vadásznapok megszervezéséért, és jövőre szeretettel várunk mindenkit Maros megyébe, hiszen a soron következő találkozót mi fogjuk szervezni”  –  zárta köszöntőjét Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

DomokosVadasznapok_2018okt13 (4)

Ugyanakkor vadászati kiállítás is nyílt a községben ahová minden korosztályt várnak. Hargita Megye Tanácsa szervezésében pedig október 15-én és 16-án a diákok számára is lehetőséget biztosítanak a kiállítás megtekintésére, ahol vaddisznó, vadmacska, hiúz, szarvas, őz, farkas, róka, medve-trófeákat csodálhatnak meg.

DomokosVadasznapok_2018okt13 (5)

A rendezvényen készített még több fotó a közösségi oldalon tekinthető meg:

Borboly Csaba élő bejelentkezése az alábbi linken nézhető vissza:

Csíkszereda, 2018. október 14.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.