Ahol a JóPélda találkozik a csenddel

Vannak pillanatok, amikor a közélet zaját félre kell tolni, és meg kell állni egyetlen ember vagy közösség munkája előtt. Vannak olyan történetek, amelyek nem férnek bele brosúrákba, kampányszövegekbe vagy üres ígéretekbe. És vannak olyan vállalkozók, akik minden reggel felkelnek, dolgoznak, teremtenek, építik Székelyföld értékeit – anélkül, hogy valaha “mindenki előtt” elmondanák, mennyi akadályon kellett átmenniük.
A homoródfürdői Lobogó Resort 25 éves története pont ilyen.
Egy negyed évszázad – munka, család, kitartás
A meghívó, amelyet kaptam, egyszerű volt, kedves és őszinte. Olyan meghívás, amely mögött ott van egy család teljes története: építkezés, kockázat, elbukott remények, újrakezdések, és minden, amit a vállalkozói lét Székelyföldön jelent.
Amikor válaszoltam, elmondtam, hogy nem tudok jelen lenni. Brüsszelbe kell utaznom. Mégis fontos volt, hogy valaki képviseljen, ezért feleségem ott lesz helyettem. Nem formaság, nem politikai gesztus – emberi kötődés, közösségi tisztelet.
Azért, mert a Lobogó és Benedek Lukács évtizedek óta nemcsak egy vállalkozás, hanem maga a székely vendégszeretet és becsület munkában megformált mintája.
A nehéz idők és a székely segítség
2013-ban, amikor 90 napra félre kellett állnom, a családom aggódott, én pedig lóháton próbáltam elfelejteni a fájdalmat. Aki lovazik, tudja: a ló megérzi a lelkünk súlyát, és valahogy el is viseli helyettünk.
Abban az időszakban is voltak, akik nem fordítottak hátat. Olyan emberek, akik nem számításból, nem érdekből, hanem egyszerűen azért álltak mellém, mert tudták, milyen az, amikor a másik embernek támasz kell.
A Lobogó ilyen volt. És Benedek Lukács ilyen maradt.
Hargita Hegység Terv – egy álom, amelyet akkor sem felejtünk el, ha most pihen
Kevesen tudják, mennyit dolgozott a Hargita Hegység Terven. Egy olyan elképzelésen, amelynek lényege a természetben és a közösségben gyökerező fejlesztés volt.
Sokat tanultunk belőle. Sokat tett hozzá a térség gondolkodásához.
A terv most szünetel. De csak az szünetel, amit fel lehet ébreszteni.
Hiszem, hogy újraindulhat. Ha kell, civil összefogásból, mert vannak értékek, amelyek nem tűnhetnek el a feledésben.
És most jön a kényelmetlen rész
A székely közélet egyik legnagyobb bűne az, hogy túl gyakran maradunk csendben azok mellett, akik valóban építik ezt a vidéket.
A politikában pedig még rosszabb történik: sokan olyanokat támadnak vagy hagynak magukra, akik bármelyik nyugat-európai térségben kiemelt megbecsülést kapnának.
Olyanokat, mint a Lobogó mögött álló emberek.
Miközben vannak politikusok, akik hangosak, harsányak, tele vannak üres szlogenekkel, közben nem állnak oda azok mellé, akik értéket teremtenek.
Nem mennek el hozzájuk.
Nem vállalják őket.
Nem ismerik el a munkájukat.
Ezek a politikusok ugyanúgy részei annak a problémának, ami miatt Székelyföld sokszor lépéskényszerben van.
Mert elnézik, hogy a kiskirályság, az irigység, a gáncsolás kultúrája még mindig erős.
Mert nem mernek kiállni azokért, akik valóban meghatározzák a térség jövőjét.
A valós teljesítmény mellett némán elmenni: politikai gyávaság.
A valóság egyszerű: a JóPélda akkor marad életben, ha támogatjuk
A Lobogó 25 éve olyan történet, amit nem megcsinálni, hanem megérdemelni lehet.
És amit meg kell becsülni – emberként, közösségként és igen, politikusként is.
Nem azért, mert elvárják, hanem mert így tisztességes.
Miközben vannak, akik beszélnek a székely összefogásról, addig vannak, akik élik is azt.
És ez a különbség teljesen elválasztja a szereplőket:
azokra, akik tesznek – és azokra, akik csak szerepelnek.
Zárszó: Nem szabad csendben maradni
Ez a 25 év nemcsak a Lobogóról szól, hanem arról is, hogy kik vagyunk mi, mint közösség.
Mit becsülünk.
Mi mellett állunk ki.
És mi az, amit hallgatással hagyunk veszni.
Én azt kívánom, hogy a következő években azoknak legyen nagyobb hangjuk, akik valóban építik Székelyföldet.
Mert a JóPélda nem attól jó példa, hogy beszélünk róla, hanem attól, hogy merünk odaállni mellé, még akkor is, ha éppen csendesebb, nehezebb vagy kényelmetlenebb időket élünk.
Aki értéket teremt, az megérdemli a kiállást.
És én ebben a kérdésben egyértelmű vagyok: mindig a munka, az emberség és a tisztesség mellé állok.

Úton Bukarest felé, 2025. 11. 17.