Az elmúlt évre tekintettek vissza Gyergyóremetén
Éves beszámolóját tartotta meg Gyergyóremete Polgármesteri Hivatala vasárnap, január 22-én. Az elmúlt évre visszatekintve Bende Sándor Gyergyó térségi képviselő elmondta, hogy úgy a helyi önkormányzati választásokon júniusban, mint a decemberi parlamenti választásokon Hargita megyében, Gyergyó térségében és Remetén is az emberek bizalmat szavaztak az elöljáróknak, honatyáknak, úgy érezték erősíteni kell a magyar képviseletet, ezért köszönet jár Remetének is. A megválasztottak pedig feladataikat ellátva tartoznak a remeteieknek is a bizalomért, amelyért dolgozni kell, hiszen a közösségek részéről számtalan elvárás megfogalmazódott. Laczkó-Albert Elemér polgármester összegzésében kiemelte, hogy a 2016-os év nehézségei ellenére Remete nem kapott támogatást a kormány részéről, az egyedüli intézmény, amely anyagilag támogatta a községet Hargita Megye Tanácsa volt. Ugyanakkor reményeit fejezte ki, hogy az idei évben is számíthatnak a megyei tanács támogatására, hiszen több közös téma is van, amely mentén együtt kell dolgozni, úgy a hulladék tárolót tekintve, mint az utak helyzetét is. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a csapat munkának köszönhető, hogy a községet, amikor bajban volt tudták segíteni. A megyeelnök a hulladék tárolóval kapcsolatban elmondta, hogy lassan lehet majd arról beszélni, hogy milyen munkahelyeket lehet kialakítani és milyen felnőtt képzésre lesz ehhez szükség. A víz és villany hálózat bekötése után ugyanis ellehet indítani a közbeszerzési eljárást a komplexum működtetésére, amelyre Borboly Csaba szerint jó lenne, ha helyi cég is jelentkezne, annak érdekében, hogy biztonságosan, a helyiek érdekeit kiszolgálva működhessen.
Az eseményről készült rövid videó bejegyzést Borboly Csaba közösségi oldalán tekinthetik meg.
Csíkszereda, 2017. január 22.