1 1

Az országutaknál kétéves garanciával kötik az útfelújítási szerződéseket, ami azt jelenti, hogy az út átadását követően két évig a kivitelező cég köteles az út hibáit kijavítani. Megyei besorolású utaknál szintén két, esetenként egyéves garanciát szokás alkalmazni. Így volt ez Hargita Megye Tanácsánál is, amikor 2008-ban odakerültem. Az egy éven belül felfedezett hibákat köteles volt kijavítani a cég, de az egy éven túliak költsége már a megyei tanácsot terhelte. Az 1-2 éves garanciák ügye azonban változott, lényegesen hosszabb garanciális időszakot vezettünk be és tettünk általánossá 2009-től kezdődően, ugyanis a 2008. évi munkálatok közbeszerzései még az előző ciklusban zajlottak le. Esetenként akár 3–5 éves garanciális időszakot is bevezettünk. Az Egyed UFÓ Zoltán által dokumentált úthibák egy része olyan hiba, amelyekért 2015 novemberéig a kivitelező felel. http://uh.ro/kepriport/739-ezt-az-aszfaltozast-is-elsumakoltak/detail/28948-palfalviaszfalt01ufojpg?categ=0

A fenti címen elérhető fotókon szereplő útalap-alámosások, illetve a feltüremkedés árvízi károsodások, és ezeket UFÓ útépítési sumákolásként mutatja be az UH.RO olvasóinak. Nem korrekt magatartás, mert pontosan emlékszem az időpontra is, Orbán Viktor miniszterelnök úr 2014. évi tusványosi előadása napjának délutánján súlyos, árvizet okozó esőzések voltak a térségben, és ezek az alámosások okozták az Egyed UFÓ Zoltán tényfeltáró újságíró által fotózott károkat.

E károk bemutatása egy olyan cikkben, amelynek a címe, hogy elsumákoltak valakik valamit, azt gondolom, szakmai hiba, ugyanis a tényfeltárás is egy szakma, és egy tényfeltárótól elvárható, hogy tájékozódjon, dokumentálódjon, amikor állít valamit, mert Egyed UFÓ nemcsak fotózik, hanem állít is kemény dolgokat, megalapozatlanul, olyan feltételezésekbe bocsátkozik, amelyek megalapozottságuk esetén akár büntetőeljárás kezdeményezéséhez is alapot nyújthatnának.

Kérdem én, hallott Egyed UFÓ Zoltán olyan intézményről, hogy ISU? Mert ha oda bemegy, megkapja az árvízi károk jegyzékét, és ez az út is be van oda jegyezve mint árvízkár. De a megyei tanács munkatársai is válaszolnak, ha kérdez. Kijavítani mostanáig nem tudtuk, mert a nyári árvíz igen súlyos károkat okozott megyénkben, tehát az e célra kapott kormánypénzekből nem mindenre futotta. Viszont jelenleg is járható, és amint lesz rá pénz, a hibát kijavítjuk.

printscrean2015

Egyébként nekünk Egyed UFÓ Zoltánnal már volt egy jó „együttműködésünk” a 2012. évi választási kampányban. Akkor az EMNP megfogadta Egyed UFÓ Zoltánt, hogy a felavatós kampánnyal (www.felavattam.ro) engem jól lejárasson. A másik oldal ezzel párhuzamosan márciusi büntetőfeljelentéssel operált. Nagy volt az igyekezet az eltávolításomra, és mégis kétharmados többsége lett az RMDSZ-nek.

UFÓ hetekre bekovártélyozta magát Csíkszeredába, és az egész olyan jól sikerült, hogy a kampány elején még Hargita megyében 20 százalékon álló EMNP-nek sikerült  a választás napjára 10 százalékra lefaragnia magát, köszönhetően UFÓ felavatós kampányának és az azt övező felháborodásnak. Húsz százalék az EMNP-nek 2012 tavaszán, Hargita megyében nem lett volna semmi, különös tekintettel arra, hogy a fontos döntések kétharmadosak a megyei tanácsban. De a kocsmai kreatívkodás elmosta az egészet.

Egyébként ha már a felavatós honlap téma, egy üveg keresztúri bort ajánlok fel annak az olvasónak, aki először jelzi nekem privátban, beírásban vagy e-mailben, hogy a felavatós honlap mely fotójában maradt benne Egyed UFÓ Zoltán névjegye. Én nem értek ehhez, de a hozzáértők azt mondják, hogy szorgosan törölgette fényképei adattartalmából a névjegyét, de a nagy sietségben, a „jaj, most hogy bemosok Borbolynak” izgalmában becsúszott egy hiba, és odalett az anonimitás.

Száz szónak is egy a vége alapon az a következtetés vonható le, hogy ahhoz, hogy jelenleg kétharmada legyen az RMDSZ-nek a megyei tanácsban, nagyon kellett az EMNP 20 százalékának leolvasztása röpke néhány hét alatt 10 százalékra. Tehát megfontolandónak tartanám, és Kovács Péternek jelezni is fogom, hogy a soron következő Ezüstfenyő RMDSZ-díjra UFÓ-t előterjesszük, ha már ilyen hasznos szereplője volt 2012 tavaszán az RMDSZ Hargita megyei kampányának.

7,748 total views, 2 views today

Hozzászólások