fbpx

Borboly Csaba: amíg Ro-Alert üzeneteket kapunk a medvék jelenléte miatt, addig Románia nem teljesíti vállalásait

Közös teherviselésre van szükség minden EU tagország részéről a nagyragadozók okozta károk megtérítésére

Románia szegénységi bizonyítványa és gyávasága a Ro-Alert rendszer. A medvék jelenléte települések belterületein nem elfogadható. Emberi életek vannak veszélyben, jelentős anyagi károkat okoznak a gazdáknak, az állam pedig továbbra sem szavatolja az emberi élet védelmét – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, április 23-i sajtótájékoztatón.

A megyei tanács elnöke bemutatta azt a jelentést, amelyet múlt héten, április 17-én szavazott meg a Régiók Európai Bizottsága Brüsszelben. Borboly Csaba, mint a Régiók Európai Bizottságának jelentéstevője 2012-től állandó tagja a bizottságnak, jelenlegi jelentése pedig sorban a tízedik, amit elkészített és megszavazott a bizottság.

A jelenlegi jelentés Borboly Csaba második raportőri munkája, amely a medveproblémával foglalkozik. A 2018-ban elfogadott jelentésben már szerepelt, hogy a tagállami szinten van hatáskör a medveprobléma kezelésére, ezt az élőhelyvédelmi irányelv 14. és 16. cikkelye is támogatja:

https://cor.borbolycsaba.ro/a-konfliktust-okozo-fajokkal-valo-egyutteles-elosegitese-az-unios-termeszetvedelmi-iranyelvek-kereten-belul/

A múlt héten elfogadott jelentés sarkalatos pontjait ismertette Borboly Csaba, ahol online csatlakozott Valeria Salvatori, a római székhelyű Alkalmazott Ökológia Intézet (Institute of Applied Ecology, IEA) képviselője, amely intézet az Európai Bizottság megbízásából a medveprobléma nagyobb társadalmi részvétellel történő kezelését próbálja elősegíteni.

Tekintettel arra, hogy a nagyragadozók által okozott támadások és károk száma 2018 óta is folyamatosan növekedett nyilvánvalóvá vált az új jelentés elkészítése.

Az új jelentés kiemeli, hogy a beérni egyezményt módosítani kell, hogy egyes fajok védettségi helyzetét újraértékeljék, hogy lehetővé tegyek a fajok együttélését és az szavatolják az emberi élet és károk védelmét is.

Egy másik felvetett kérdés az volt, hogy a nagyragadozók által az állatállományban és a terményekben okozott károk megelőzésére, csökkentésére vagy kompenzálására irányuló intézkedések 100%-os uniós finanszírozására van szükség, valamint elegendő, bürokráciamentes forrás biztosítására a vidéki közösségek támogatására, különösen azokban az esetekben, ahol a nagyragadozók veszélye fennáll.

Mint azt többször is kijelentett a megyei tanács elnöke, a nagyragadozók jelenléte a települések belterületein súlyos problémát jelent, ami ellen a mai napig nem sikerült megoldást találni. Az olyan területi megoldások, mint a villanypásztor nem hatékonyak, néhány térségspecifikus példától, mint Tusnádfürdő, eltekintve. Ezt azonban mindenhol nem lehet alkalmazni. Ez mellett a juhászkutyák alkalmazása sem megoldás. Egyrészt nem veszi figyelembe a munkakutyák jólétét, másrészt veszélyt jelentenek az emberre és a hegyvidéki, vidéki turizmust is veszélyeztetik.

A probléma megoldását gátolja az EUROSTAT-adatok hiánya, így konkrét adatok nélkül nehéz valós tényekre alapozva döntéseket meghozni.

– Ezen jelentés révén olyan kérdésekkel tudtunk foglalkozni, amelyekkel a politikusoknak nem volt bátorságuk foglalkozni. A bukaresti döntéshozók félelme és a városi legendák akadályozzák a nagyragadozókkal való együttélés kezelésével, kompenzálásával és megelőzésével kapcsolatos döntések meghozatalát – tette hozzá Borboly Csaba.

Hargita megyét újraválasztották, hogy folytassa a nagyragadozókkal foglalkozó regionális platform munkáját, amelyre először 2019-ben került sor itt, és amelynek célja, hogy megoldásokat találjon a nagyragadozók okozta problémákra Európa-szerte.

Valeria Salvatori ezzel kapcsolatban nagyra értékelte annak fontosságát, hogy együtt kell dolgozni az emberek és a nagyragadozók együttélésének problémájára olyan megoldásokat találni, amelyek egészséges és fenntartható légkört eredményeznek. Megemlítette azt is, hogy a partnerség a regionális platformon keresztül elmélyül a helyzetbe, hogy intézkedéseket javasoljon az olyan konkrét helyzetek megoldására, mint amilyen Hargita megyében is fennáll.

Borboly Csaba eddigi tevékenysége és jelenlegi raportőri munkájának folyamata az alábbi linken tanulmányozható:

https://cor.borbolycsaba.ro/

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.