fbpx

Bővülő tűzoltóbázis Kászonaltízben

Huszonhat pár speciális csizmát vásárolt a Kászoni Önkéntes Tűzoltók Egyesülete abból a támogatásból, amelyet Hargita Megye Tanácsa pályázatán nyert az alakulat. A felszerelést sajtótájékoztatón adták át szerdán, október 29-én a kászonaltízi tűzoltóbázison. Az eseményen András Zoltán polgármester és néhány önkéntes tűzoltó mellett jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos is.

Idén 11 bevetésen vettek részt az önkéntesek, amelyből tíz esetben legelő vagy bozót égett, így nagyon fontos a megfelelő öltözet, ismertették a tűzoltók, és köszönetüket fejezték ki a megyei tanács képviselőinek a támogatásért.

Borboly Csaba megyeelnök az önkéntesek felbecsülhetetlen munkájáról szólt, akik a család, a szabadidő és a munkahely mellett vállalják ezt a feladatot. Hozzátette: örömmel járta végig a jól felszerelt bázist, és reményét fejezte ki, hogy az egyesület a jövőben is részt vesz a megyei tanács pályázati kiírásain, hogy ezentúl is tudják segíteni munkájukat. Végül kitartást és jó szerencsét kívánt munkájukhoz.

András Zoltán polgármester ismertette: arra törekednek, hogy minél korszerűbb és jól felszerelt bázissal rendelkezzenek az önkéntes tűzoltók, a felszerelés beszerzésére és a tűzoltók képzésére is pályázati pénzeket igyekeznek lehívni. Ezért is mondott köszönetet a megyei tanácsnak a kezdeményezéséért, hogy saját pályázati kiírása révén segíti az önkéntes tűzoltók alakulatait.

A tűzoltóbázis megtekintése előtt Hargita Megye Tanácsának elnöke részt vett a helyiek tanácsülésén is, ahol költségvetés-módosítást fogadott el a testület. A módosításra többek között azért volt szükség, mert a község a megyei tanácstól célirányosan kapott pénzeket beruházásokra, mint az iskola kazánjának kicserélésére, az egészségügyi központ nyílászáróinak cseréjére, a házi gondozók fizetésének pótlására vagy útjavításra.

A polgármester megköszönte a megyei tanács segítségét, illetve Becze István közbenjárását a község gondjainak orvoslásában.

Borboly Csaba elmondta, a településeknek leosztott pénzekkel az elkezdett beruházások befejezését célozták meg. Gyengén indult az év, de végül sikerült forrásokat idevonzani, tette hozzá, majd ennek kapcsán a november 2-i szavazás fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a kormánypénzek azokba a megyékbe kerülnek, amelyek mögött szavazatok vannak, ez így működik a demokráciában, fejtette ki az elöljáró.

Csíkszereda, 2014. október 29.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.