fbpx

Díjazták a Hargita megyei élsportolókat

Idén is megtartották a Hargita Megyei Sportgálát, amelynek keretében az élsportolókat díjazták. A Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és Hargita Megye Tanácsa rendezvényének a csíkszeredai Hargita Vendégváró adott otthont szombaton, december 21-én délelőtt.

–          2014 legyen a sport éve – kezdte beszédét Borboly Csaba megyeelnök. – A decentralizációs folyamat egyik eredménye, hogy a sport és ifjúsági igazgatóság is a megyei tanács alárendelt intézménye lesz, így nagyobb beleszólásunk, hatáskörünk lesz ezen a területen, és adott lesz a lehetőség a támogatására. Csak tőlünk függ, polgármesterektől és a megyei tanácstól, ha kiközlésre kerül a decentralizációs törvény, hogy hogyan tudunk élni a lehetőséggel. Ez az önrendelkezés valós esélye e téren, többet nem lehet mások mögé bújni a gyenge sportélet miatt. Szükség van egy átfogó stratégiára megyei szinten, hiszen 2-3 jól teljesítő csapatra is rengeteg pénzt el lehet költeni, de ez még nem biztosítja azt, hogy a legkisebb faluban is legyen „ép testben ép lélek”. Ezért sokat kell dolgozni, és arra kell törekedjünk, hogy a helyi és megyei tanács forrásaiból hatékonyan támogassuk úgy az élsportot, mint a tömegsportot. Gazdasági és politikai válságban kiutat jelent az is, ha sportra és kultúrára többet költünk, mert amikor az emberek nehézségekkel küszködnek, a test és a szellem épsége midennél fontosabb! Erra áldozni kell! – hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Idén az ifjúsági sportolóknál sportáganként egy női és egy férfi versenyző, illetve csapat kerül díjazásra. A Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub női és férfi U15-ös, Hobaj Levente şi Kercsó Zoltán edzők kosárlabda csapatai, a székelyudvarhelyi Vasas Femina U15-ös lány futbalcsapat – edzőjük Székely János – és a csíkszeredai Fotbal Klub U16-os csapata – edző Kurkó Attila, a Mester Zsolt és Rigó Béla edzők vezette Székelyudvarhelyi ISK ifjúsági I-es lány, és a Sipos Lóránt vezette fiúcsapat, a Csíkszeredai ISK U16-os csapata – edző ifj. Antal Károly és Szigeti László -, a Bán Széll István vezette Székelyudvarhelyi ISK ifjúsági III-as fiú gyeplabda csapat, a szintén Székelyudvarhelyi ISK U17-es birkózó csapat – edzők Bodrogi Csaba és Katona László -, a Maroshévízi ISK ifjúsági II-es női és férfi röplabda csapatok – edzők Macarie Olimpiu Marius és Macarie Ovidiu Claudiu -, a Csíkszeredai ISK sportklub női, illetve U23-as férfi cselgáncscsapatait díjazták, a női csapat edzői Dánel Szabolcs, Dánel Sándor és Székely Attila, a férfi csapat edzői pedig Dániel Albert, Pantea Cornel, Albu Botond és Dánel Sándor.

A felnőtt csapatok közül első helyezést ért el a Csíkszeredai Sportklub jégkorong csapata – edzők Gál Sándor, ifj. Antal Előd és Hozó Levente, valamint a székelyudvarhelyi SZKC kézilabda csapata – edző Vlad Caba. Második lett a Csíkszeredai Sportklub női jégkorong csapata – edző Koncsag Kinga, harmadik helyezett a gyergyószentmiklósi Kriegel Sportklub fogathajtó csapata, menedzserük Bajkó Tibor. Negyedik helyezett a csíkszeredai Bushi Tokukai Sportklub kendo csapata – edző Buzás Csaba -, ötödik a Székelyudvarhelyi Sportklub teremlabdarugó csapata lett – edző Albert István, és hatodik helyen végzett a gyergyószentmiklósi Progym SK jégkorong csapata – edző Farkas Csaba Levente és Molnár Szabolcs.

A 2013-ban kifejtett tevékenységükért különdíjban részesültek a veterán sportolók: Keresztes Gyula, Barabás Rózália, Sándor István, Szabó József, Silló Izabella, Takács Szabolcs (Kárpátok SK, Csíkszereda, atlétika), Spanachi Ilie, Imre István, Benő Zoltán, Rácz Zsuzsanna (Gentiana SE, Csíkszereda, atlétika), Molnár János (Pro Tekerőpatak, atlétika), Szőcs László, Sinka Szabolcs, Szőcs László (Csíkszeredai Sportklub, cselgáncs), Búzás Csaba (csíkszeredai Bushi Tokukai SK, kendo), Domokos Csaba (gyergyószárhegyi Bástya SK, motorsport), Ureche Andrea (Csíkszeredai ISK, műkorcsolya), Sára Erzsébet Emilia (Gyergyószentmiklósi ISK, sífutás), Kuti Attila (Székelyudvarhelyi Septimia SK, uszás), Crăciun Florin (Csíkszeredai Sportklub, bobszánkó), Kiss Tamara (Székelykeresztúri Tanulók Klubja, modellező), Kiss István (Székelykeresztúri Tanulók Klubja, edző), Simó Mihály (csíkszeredai Phoenix SK, taekwondo).

Post mortem életműdíjjal tüntették ki néhai Udvari Dezsőt, a Hargita megyei cselgáncs egyik legnagyobb alakját, többszörös országos és európai bajnokot. A jelenlevők egy perc csenddel adóztak a kiváló sportoló emlékének.

Díjazták a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület tagjait, Balázsi Zoltánt, Budai Évát, Kovács Attilát és Györfi Évát, akik az értelmi sérültek számára Kolozsváron megrendezett Special Olympicy sportvetélkedőn képviselték Hargita megyét.

Fair play díjat a sportlétesítmények fejlesztéséért és a sportrendezvényeken tanúsított sportszerű magatartásért Székelyudvarhely és Farkaslaka kapott.

Hargita megye tanintézményei az Országos Iskolás Sportolimpián kitűnő eredményeket értek el a 2012-2013-as tanévben is, megnyervén az országos döntőket. Ezért a teljesítményért díjazták a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola lány kézilabda csapatát az országos bajnoki címért – a csapat edzője Czimbalmos Árpád -, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola fiú kézilabda csapatát, amely az országos döntőn harmadik helyezést ért el – edző Mincsor Béla -, és a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Kollégium lány kispályás csapatát, amely országos bajnokságot nyert Orbán Csilla és Straub Károly vezetésével.

Atlétikában a megye legjobbjai Nagy Hédi Anita – edzője Bartus Attila – és Karamán Hunor – edzője Jakocs Zoltán. Mindkét sportoló a Székelyudvarhelyi ISK-t képviseli a versenyeken. Sílövészetben Buzás Dorottya és Gegő Hunor a sportág legjobbjai, mindketten a Csíkszeredai ISK leigazolt versenyzői. Mindkét sportolót Gecse Izabella és Márton Simon készíti fel a versenyekre. Sporttánc kategóriában Papp Eszter és Vlad Pâslaru páros világbajnokságot nyert idén Brassóban, így ők a sportág legjobbjai a megyében. A sportolókat Giordano Vanone készíti fel. Cselgáncsban a legjobb ifjúsági sportolók címet Finta Viktória és Stoica Márk érdemelte ki. Finta Viktória a Csíkszeredai ISK versenyzője, edzője Dániel Albert, Stoica Márk a Csíkszeredai Sportklub igazolt versenyzője, edzői Sinka Szabolcs és Albu Botond. Birkózásba a sportág legjobbja Márton Barna, a Székelyudvarhelyi ISK sportolója lett, akinek edzői Bodrogi Csaba és Katona László. Tájfutásban a legjobb ifjúsági versenyző Erősdi Zakariás lett, aki a csíkszeredai VSK-t erősíti, edzője Csúcs András. Műkorcsolyában a legjobb ifjúsági versenyző Kenéz Zselyke, a Csíkszeredai ISK versenyzője, Bogyó Löffler Mária tanítványa. Sakkban Varga Adrien és Benedek István a sportág legjobbjai, mindkét versenyzőt Balázs István készíti fel a versenyekre, és mindketten a Székelyudvarhelyi ISK igazolt sportolói. Szánkósportban a legjobb ifjúsági sportolók Deac Florin és Deac Răzvan lettek, mindketten a Maroshévízi ISK sportolói, edzőjük Dobrean Livia. Sílesiklásban a legjobb női versenyző Sógor Sarolt, edzője Szabó Nándor. Sarolt a Csíkszeredai Tanulók Klubját képviseli a versenyeken. A fiúknál Papp Koppány érdemelte ki a megtisztelő címet, ő a Csíkszeredai ISK versenyzője, edzője Szabó Mária. Sífutásban a legjobb versenyző Bajkó Réka lett, edzője Jánosi István, illetve György Sándor, edzője Gyulai Adalbert. Mindkét sportoló a Gyergyószentmiklósi ISK versenyzője. Rövidpályás gyorskorcsolyában Balázs Tünde és Imre Emil lettek a legjobbak, mindketten a Csíkszeredai ISK-t erősítik. Tünde edzője Csiszer Judit, Emilt pedig Bogyó Löffler Mária készíti fel a versenyekre. Taekwondoban a legjobbak Szőgyör Boglárka és Bilibók Hunor, Silló Mihály illetve Péter Balázs tanítványai. Asztaliteniszben a legjobb sportolóknak járó címet Kalóz Anita és Tamás Szabolcs szerezte meg, mindkettőjüket György István készíti fel a versenyekre, és a Székelyudvarhelyi ISK-t erősítik.

A 2013-as sportgála legjobb női versenyzője a sokszoros bajnok, Tófalvi Éva lett, a Csíkszeredai Sportklub versenyzője, edzője Márton Simon. Díjazták Suciu Simion tájfutót, a csíkszeredai VSK versenyzőjét, akinek edzője Csúcs András, Kelemen Zoltán műkorcsolyázót, Bogyó Löffler Mária tanítványát, a Csíkszeredai Sportklub cselgáncsozóját, Papp Róbert Flóriánt, aki Albu Botonddal és Sinka Szabolccsal edz, a taekwondos Simó Zalánt, Vaszi Borbálát és Hozó Norbertet, a csíkszeredai VSK tájfutóját, Csúcs Klauszt, akit édesapja, Csúcs András készít fel, a siklóernyős Sárig Istvánt, valamint Ferenc Katalint, a lovaglás gyakorlóját és oktatóját.

A 2013-as évben Hargita megye legjobb sportolója Novák Károly Eduárd kerékpározó lett, akit édesapja, Novák Károly készít fel a versenyekre.

A díjakat átadták Borboly Csaba megyeelnök, megyei tanácsosok: Ambrus Sándor, Danguly Ervin, Rácz Árpád, Rafain Zoltán, Burus Siklódi Botond, Proca Ioan, Hargita Megye Tanácsának munkatársai, Ferencz Judit és Zonda Erika vezérigazgató, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Balázs Sándor, a Hargita megyei Fair Play Bizottság elnöke, Szép Zoltán, a rendezvény médiapartnere, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő, Izsák Székely Lóránd, a megyei tanfelügyelőség szakfelügyelője és Csíki András, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság vezetője.

Csíkszereda, 2013. december 22.

 1,786 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...