Elismerte a Hargita megyei jó példákat Klaus Iohannis államfő
A Székely termék mozgalom követendő példa az ország többi részein is. Szerencsések azok a gyerekek, akik a Böjte Csaba ferences szerzetes által kiépített rendszerben nevelkedhetnek. Mindezeket Klaus Iohannis államelnök összegezte július 18-i csíksomlyói látogatásán. Az államfő a Hargita Gyöngye ásványvízgyárat is meglátogatta Csíkszentkirályon, ahol gratulált Kurkó Árpád vállalkozónak. Mint kiemelte, fontos az olyan vállalkozók jelenléte az országban, akik jelentősen támogatják a közösséget.
Klaus Iohannis államelnök miután részt vett a csíkszeredai megyeházán a Következetesség és átláthatóság – jó gyakorlatok Hargita és Kovászna megyében című közvitán (Borboly Csaba nyilatkozata a közvitát követően: https://www.facebook.com/
– Azt mutattuk be az államelnöknek, hogy nemcsak gondjaink vannak, hanem jó példáink is. Felajánlottuk, hogy a jó mintákat, mint a Székely termék mozgalom, használják az ország más részein is – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A mozgalomnak köszönhetően azok, akiknek megszűnt a munkahelyük, mert tönkrementek a gyárak, vagy azok a gazdálkodók, akiknek a termékeit nem volt ki átvegye, váltani tudtak, és egy több mint ezer fős entitású mozgalom tagjává váltak, amelynek közvetlenül több mint ezer családra, közvetve pedig több ezer termelőre van hatása. Olyan erős helyi mozgalom, amely a hiteles, jó minőségű helyi termékeknek biztosít lehetőséget, fejtette ki a megyeelnök. Hozzátette: bemutatták, hogy összefogva be lehetett jutni a multik polcaira is, de ugyanakkor elmondták azt is, hogy a siker sok erőfeszítést igényelt.
Borboly Csaba kérte az államelnököt, hogy jogszabály-módosítással segítsék a kistermelőket, mert ma nehéz helyzetben vannak, sok esetben olyan feltételeket szabnak, amelyek jelentős beruházásokat igényelnek, így nehezítik a piacon való versenyhelyzetüket.
Az államelnök nagyon jó mintának nevezte a Székely termék mozgalmat, mint mondta, örül annak, hogy szépen fejlődik ez a mozgalom, és megdicsérte a termékeket, illetve a termelőket.
Klaus Iohannis ugyanakkor gratulált Böjte Csabának, és elismerte az általa vezetett Szent Ferenc Alapítvány munkásságát. A gyerekeknek azt mondta, nagyon szerencsések, hogy ebben a rendszerben nevelkedhetnek.
– Bízom benne, hogy ha a legmagasabb állami rangban levő személy ezt mondja, semmilyen hatóság nem fogja elvitatni, támadni ezt a rendszert, amelyből értékes, tehetséges gyerekek kerülnek ki – hangsúlyozta Borboly Csaba. Hozzátette: többek között ezért javasolták a látogatást, ahol az államelnök is elcsodálkozott, hogy milyen ügyesek a gyerekek, már középiskolás korban gyógynövényekkel foglalkoznak, kertészkednek és készülnek a felnőtté válásra.
Hargita Megye Tanácsának elnöke részletesen elmondta az államelnöknek, hogy a Csíki Magánjavakra szükség van. Ismertette a területek történetét, hogy ezeket mindenki az őseitől örökölte, és beszámolt arról, hogy a szervezet ösztöndíjak, iskolák és templomok építésére adott erőforrást.
Kurkó Árpád látogatását azért javasolták, mert az adományozók kiváló példája, olyan erős helyi vállalkozó, aki a jövedelmének jelentős részét visszafordítsa a közösség javára, fejtette ki Borboly Csaba. A Hargita Gyöngye tulajdonosa a Székely Könyvtár főtámogatója, a sportéletben is meghatározó adományozó, és szinte nincs olyan magasszintű kulturális esemény, amelyet ne támogatna.
Az államelnök elismerően beszélt a gyárról, a munkáról, és kiemelte, nagyon fontos, hogy legyenek ilyen vállalkozók az országban, hiszen egyre kevesebben áldoznak a közösség javára. Klaus Iohannis Kurkó Árpádnak is gratulált munkásságához.
Borboly Csaba közösségi oldalán élő bejelentkezésben foglalta összegezte a mai, az államfővel folytatott Hargita és Kovászna megyei találkozókat:
https://www.facebook.com/
Csíkszereda, 2017. július 18.