fbpx

Elkezdődtek a XII. Hargitai Megyenapok

– Azokat szeretnénk bemutatni a megyenapokon, akik szépet, tartalmasat alkotnak. Minőségi rendezvényekben gazdag nyolc napot kínálunk a megye lakosságának és a vendégeknek egyaránt – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a XII. Hargitai Megyenapok nyitó sajtótájékoztatóján, május 5-én, csütörtökön délelőtt. Hargita Megye Tanácsa, az alintézményei közreműködésével, a helyi önkormányzatokkal összefogva, civilszervezetekkel közösen 2016. május 5–13. között szervezi meg a rendezvénysorozatot, a Hargita Megyei Kulturális Központ koordinálásával. Idén több mint száz intézmény, illetve szervezet vesz részt a szervezésben, és ennél jóval több programmal várják az érdeklődőket mintegy ötven településen. A programsorozat idei fő témája az ifjúság, az „Ifjúság. Érted” szlogennel. Ezt fejtette ki a Borboly Csaba Ferencz Angélával, a kulturális központ vezetőjével együtt.

A megyeelnök elmondta, hogy Zsombori Vilmos korábbi megyeelnök volt a megyenapok kezdeményezője, aki a magyarországi Somogy megye példája alapján teremtette meg nálunk e hagyományt. A hungarikumtörvénynek köszönhetően egyre több értéktárat mutatnak be, a megyenapok pedig szeleteket kínál a térség értéktárából, hangsúlyozta Borboly Csaba. Közölte, hogy idén tízéves a Bács-Kiskun megyével szervezett egészségügyi szűrőprogram, a jubileumi ünnepséget május 11-én tartják Székelyvarságon. A megyenapok fókuszára térve Borboly Csaba megjegyezte, hogy sok szó esik a közbeszédben beruházásokról, de kevés a fiatalokról, ezen szeretnének változtatni ezzel a rendezvénysorozattal is.

– Sokat beszélünk beruházásokról, keveset a fiatalokról. Szomorú, hogy a választási programoknak legtöbb esetben ők nem részei. Mi próbálunk számukra helyzetet teremteni, hogy hallassák hangjukat, hogy módjuk legyen tehetségük kibontakoztatására. Sokuknak itthon nincs víziójuk életpályájukról, ezért választanak távoli országokat a boldoguláshoz. Csupán a fejlesztések nem oldják meg az élet minden problémáját, fontos a minőségi szórakozás lehetősége is. A polgármester-jelöltségem alatt folytatott konzultációimon ugyanis sokan ezt hiányolták, hát most itt az alkalom, várunk mindenkit – fordult felhívással a fiatalokhoz a megyei tanacs elnöke. Hozzátette: a megye kulturális stratégiája jegyében szervezték meg a megyanapokat, és hagyományosan a pünkösd előtti héten, mert ilyenkor gyűlnek egybe a családok – sokan ebben az időszakban térnek haza külföldi munkahelyükről –, és sok vendég érkezik a csíksomlyói búcsúra. Éppen ezért a szálláshelyeken is terjesztik a műsorfüzetet, hiszen mint azt többször megfogalmazták, nem elég a szállás, program is kell a turistának.

Ferencz Angéla ismertette a rendezvénysorozatot, valamint a magyar és román nyelven megjelent műsorfüzetet. Felhívta a figyelmet a benne található térképre, amely eligazít az események helyszínére.

– Arra szeretnénk ráirányítani a fiatalok figyelmét, hogy menő lehet itt élni, itt kultúrafogyasztónak lenni. Hargita Megye Tanácsa és alintézményei a megyenapok megszervezésével is jelzik, hogy kiemelten foglalkoznak az ifjúsággal, és évről évre egyre több civilszervezet meg más intézmények, például színházak kapcsolódnak be. A kulturális stratégia jegyében a kistelepüléseket is bevonjuk a megye kulturális vérkeringésébe – sorolta a menedzser.

A programajánlót térségenként rendszerezték a füzetben, ezek közül Ferencz Angéla kiemelt néhányat. Új kezdeményezés a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár, amely több mint 30 kiadót sorakoztat fel három napon keresztül Csíkszeredában. Ennek alkalmával pénteken 13 órától villámcsődületet szerveznek, várnak mindenkit egy könyvvel a kezében a Szabadság térre. A menedzser külön említette az Édesanyák Hetét és a Caritas rendezvényeit, továbbá a kiállításokat: a Csíki Székely Múzeumban szombaton megnyíló Csontváry-kiállítást, a Székelyudvarhelyen, a Kossuth utcában május 5–13. között látható Ifjúközelben című szabadtéri fényképkiállítást, a Márton Áron Emlékév keretében megrendezett a püspök életművét bemutató ditrói és csíkszeredai dokumentációs kiállítást, valamint a remetei Szárhegy 2015, illetve a borszéki Szárhegy 40 című tárlatot. Mivel „az értéktárak idejét éljük”, felhívta a figyelmet a Pest Megye Értékek című csíkszeredai és a székelykeresztúri kiállításra. Idén sem marad el a Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó, amelyet immár huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg a csíkszeredai Szabadság téren. A szelektív hulladékgyűjtésre hívják fel a figyelmet a megyeszékhely központi parkjában pénteken és szombaton, Hargita Megye Tanácsa EU-s pályázata által, az extrémsportok és kirándulások kedvelőinek pedig sziklamászást, barlangtúrát és búvárokkal tölthető nyílt napot szervez a megyei tanács hegyimentő közszolgálata. A Tájházak Napján, szombaton megyeszerte 23 helyszínen várják az érdeklődőket. Záróeseményként a Csíki Kamarazenekar ad jótékonysági koncertet május 13-án, pénteken 20 órától a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban.

A részletes program elérhető a www.megyenapok.ro honlapon, valamint a Facebookon a https://www.facebook.com/megyenapok/ oldalon.

Csíkszereda, 2016. május 5.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.