fbpx

Felkészült fiatalok az önkormányzatokban

Egy napos tréninget szervezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet pénteken, április 29-én annak érdekében, hogy a 2016-os helyhatósági választásokon felkészült fiatalokat juttasson be az önkormányzatokba. Városrendezési, közbeszerzési és költségvetési témákban szerezhettek tapasztalatot a jelöltek.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsa elnöke a megnyitón hangsúlyozta, hogy politikusok még mindig nem foglalkoznak eleget a fiatalok ügyével. – Fontos a mai nap azoknak aki még nem dolgoztak a közigazgatásban. sok esetben azt látjuk, hogy csak addig tart a lendület amig a tisztséget elfoglalják, a kitartás a legfontosabb amit egy fiatal helyi tanácsosnak vagy polgármesternek gyakorolnia kell. Városi konzultációm során azt tapasztaltam, hogy sok helyen nincsenek otthon a fiatalok, azon kell gondolkodjanak a jelöltek, hogy mit fognak tenni annak érdekében, hogy ez változzon – mondta a megyeelnök, kiemelve, hogy számíthatnak Hargita Megye Tanácsa támogatására hiszen vannak emberek akik a fiatalok ügyét felvállalják.

Kozma István megyei tanácsos és Csíkszentsimon polgármester-jelöltje értékelése szerint csík térségében jellemzően sok felkészült fiatal jelölt van.

A megnyitón jelen volt Hargita Megye Tanácsa két fiatal alelnöke is. Incze Csongor udvarhelyszéki alelnök köszönetet mondott a jelenlévőknek, hogy vállalták a megmérettetést annak ellenére, hogy manapság nehéz annak a helyzete aki közszerepet vállal, erre felkell készülni. Barti Tihamér gyergyószéki alelnök szerint mindez hozzá járul, hogy a fiatalok megítélése jobb legyen, ugyanakkor megemlített, hogy országos viszonylatban Hargita megyében az egyik legnagyobb a fiatalok közszerepet betöltő aránya, a választásokat követően pedig Hargita Megye Tanácsa testülete lesz az egyik legfiatalabb.

Csíkszereda, 2016. április 29.

 576 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...