fbpx

Félmillió vendégéjszakát eredményezhet a Mária Út

A Közép-Európai zarándokút-hálózatának erdélyi és partiumi fejlesztése érdekében levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Szabó István, Pest megye közgyűlésének elnöke és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, augusztus 21-én folytatott megbeszélésük eredményeként. A budapesti megbeszélésen továbbá részt vett Dr. Szabó Tamás a Mária Út Egyesület elnöke is.

A megyevezetők megítélése szerint a vallási turizmus fejlesztése által, egy nemzetközi léptékű programmal akár kétmillió többlet vendégéjszakát is hozhat a térségnek – írják a miniszterelnöknek címzett levélben, amelyben ismertetik a Mária Út eddigi főbb megvalósításait, az 1 Úton nemzetközi zarándoknapot, a Mária Maratont és a számos gyalogos, kerékpáros zarándoklatot.

„Tisztelettel kérjük Miniszterelnök urat, Magyarország Kormánya adjon támogatást a zarándokút hálózat erdélyi és partiumi kiépítésére. Mintegy 20 zarándokszállást kellene kialakítanunk, döntően meglévő épületek felújításával, és mintegy 400 km-es zarándokútvonal biztonságos járhatóságát kell biztosítani. Előzetesen ennek együttes ráfordítás igénye 1,5 milliárd forint.  Hargita Megye Tanácsa vállalja a gesztor szerepét az egész fejlesztési programot tekintve” – áll a két megyeelnök által aláírt megkeresésben.

Ugyanakkor a zarándokhálózat magyarországi fejlesztésében is kérték az elvi támogatását a miniszterelnöknek. Pest megye önkormányzata kész a koordinátori szerepre egy elkészült, részletes fejlesztési program végrehajtárásra, aminek forrásigénye mintegy 2,5 milliárd forint és a GINOP keretében ez tervezve is volt – hívták fel a miniszterelnök figyelmét.

A Mária Út túl azon, hogy közös programja lehet Közép-Európa térségének, felekezetközi program is. A Mária Út egy lépés a térség természetes összetartozása közös előnyökön nyugvó gazdasági és spirituális együttműködése terén – írják a levélírók, akik javaslatot tettek a nemzetközi együttműködés kormányszintű kialakítására is.

A Mária-út erdélyi szakaszának kiépítése 2010-ben kapott erőre, amikor Kelemen Hunor művelődésügyi miniszterként támogatta a kezdeményezést. Hargita Megye Tanácsa a RECULTIVATUR projektje által 2011-2014 között csatlakozott a Mária Út Hargita megyei kialakításában, a projekt lezárása után a Hargita Közösségi Fejlesztési Társuláson keresztül támogatják a Mária Út projektet.

A Mária út – Via Mariæ spirituális turistaút, zarándokút a közép-európai népek Mária-tiszteletére épít, de egyben összekapcsolja az úthálózata révén nemcsak a Mária-kegyhelyeket, hanem az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket is, vallásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turistaútvonal- és zarándokútvonal-hálózat épüljön ki Európa ezen régiójában, amely összeköttetést teremt kelet–nyugati irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak–déli irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. A Mária út egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina), ezáltal kialakítva egy El Caminóhoz hasonló helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal-hálózatot.

Csíkszereda, 2017. augusztus 21.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.