Felújított templom várja a csíkszentmártoni híveket

Felújított templom várta a Szent Márton-napi búcsúra érkező híveket és vendégeket Csíkszentmártonon november 15-én. Az ünnepi szentmisén, ahol megáldották a felújított templomot, az egyházi méltóságok mellett részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Becze István és Kozma István megyei tanácsos is. Borboly Csaba méltatta a templom szép, szakszerű felújítását, valamint azt, hogy külön odafigyeltek és feltárták annak Árpád-kori alapjait.

– Újabb kiváló példája annak, hogy ha összefognak a falurészek, a közbirtokosság, van, ami mellé álljon a megyei tanács is, és annak kiváló eredményei vannak. A község lakosságának erős hite erőt jelent a megmaradáshoz és a minél többek itthon maradásához. Kiemelten gratulálok Vakaria Béla plébánosnak, aki szolgálatával jelentősen hozzájárul Szentmárton és Csekefalva tudatos építkezéséhez, fejlődéséhez – emelte ki Borboly Csaba.

A jelenlegi templom helyén létezett már egy templom az Árpád-korban, majd az 1500-as években építették fel a második templomot, ezt a harmadikat 1802-ben kezdték építeni. Az elmúlt évek alatt kívül-belül felújították, legutóbb a padokat restaurálták, és új padlót raktak le. Gergely András tájékoztatása szerint a négy hónapig tartó munkálatok közel 300 ezer lejbe kerültek, amelyhez Hargita Megye Tanácsa 75 ezer lejjel járult hozzá. A felújításokat a helyi közbirtokosságok, a polgármesteri hivatal, a megyei tanács és a hívek támogatták. Október elején tartottak először szentmisét a felújított templomban, vasárnap a búcsús szentmise alkalmával a teljesen felújított templom munkálatainak befejezéséért adtak hálát.

Csíkszereda, 2015. november 15.

711 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...