Gyakornoki program Hargita Megye Tanácsánál – tapasztalat és lehetőség a karrierkezdéshez!
Péntekig lehet jelentkezni a fizetett gyakornoki állásunk egyikére!
A programban szereplő 4 hónap és 8 órás munkaprogram segít elmélyíteni a tudást és megfelelő visszajelzést kapni a gyakornokok számára, hogy felkészítse őket a későbbi kihívásokra.
Hanna Imets fő motivációja, a programban való részvétellel, az volt, hogy olyan helyen szerezzen szakmai tapasztalatot, ahol az egyetemi végzettségével kapcsolatos elméleti tudását, gyakorlati tudásba helyezheti, mindezt egy pozitív és inspiráló környezetben. Elmondása szerint ez mind megvalósult nálunk.
A program során a gyakornokok megkapják karrierkezdéshez való szükséges alapot, egy olyan közegben, ahol megértik, ha nem megy elsőre minden!