Hargita Kártya az ifjúságért

Együtt tervezünk fiataljainkkal!

Hargita Kártya az ifjúságért
Együtt tervezünk fiataljainkkal!

Hargita Megye Tanácsa online felmérést indít, amely azt hivatott feltérképezni, hogy a megyében élő fiatalság hogyan érzékeli saját otthonát és települését, és miben látják az „okosság” kritériumait. Emellett a felmérés szerves része az is, hogy megtudják, milyen jellegű kulturális programokra van igény a fiatalok körében. Ezzel összhangban a fő cél, hogy a települések fejlődését a fiatalok igényeihez igazítsák, hogy az ott élő fiatalok jobb élményeket kapjanak mindennapi életük során.
A kérdőív elérhető az alábbi linken:
https://bit.ly/3VhsVTw
Ezenkívül egy másik fontos kezdeményezés: a Hargita Kártya. Ennek a kártyának a bevezetése lehetőséget biztosítana a fiatalok számára, hogy kedvezményesen vegyenek részt kulturális programokon, és élvezhessék a szabadidőt különböző helyszíneken. Szórakozóhelyeken, szabadidős programokon, egészségügyi, szépségipari és egyéb szolgáltatásokban nyújtott kedvezmények révén arra törekszünk, hogy a fiatalok még aktívabban vegyenek részt a települések életében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, az intézmény megvalósításai, víziói és tervei a fiatalság köré is épültek és épülnek mind a mai napig.
– Hiszünk egy erős és fejlődő közösségben, viszont ehhez erős, tenni vágyó, aktív fiatalságra van szükség. Mi pedig azt tűztük ki célul, hogy támogatni fogjuk őket abban, hogy itthon tervezzenek, közösséget építsenek, szakmai sikereket érjenek el, éljenek az itthoni kikapcsolódási lehetőségekkel. Ezt a célt szolgálja a Hargita Kártya, amely kedvezményes lehetőségeket nyújt a Hargita megyei ifjúságnak. Továbbá segíti a munkánkat abban is, hogy a települések fejlődését a fiatalok igényeihez tudjuk igazítani – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Hargita Megye Tanácsa eddig és ezután is támogatja a fiatalokat. 2020-2023 periódusban a szakoktatást népszerűsítő program keretében Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége 34 osztályfőnöki óralátogatást szervezett, amely megközelítőleg 770 diák közvetlen bevonásával zajlott. A középiskolásokat célzó programok megközelítőleg 1000 Hargita megyei fiatalt érintettek és fejlesztettek közvetlenül.
Az ügynökség közösen Hargita Megye Tanfelügyelőséggel a szakoktatás támogatása és erősítése érdekében 14 tanintézmény számára közel 1700 szakmai segédanyagot biztosított.
Megnyitottuk a Hargita Hazavár karrierirodát, amely megalakulása óta összesen 14 eseményt szervezett meg 260 személyesen bevont fiatallal és 18 bevont szakemberrel.Hargita Megye Tanácsának fizetett gyakornoki programjára eddig 16 fiatalt alkalmaztunk, a Hargita Hazavár állásközvetítő weboldalon közel 300 vállalkozást hirdet, jelentős szerepet vállalunk a Start Up-ok népszerűsítésében.
Az ifjúsági pályázati program keretében 2021-től 337 ifjúsági projektet támogattunk.
További programokról és megvalósításokról az alábbi infografikán tájékozódhatnak:
https://hargitamegye.ro/jovokepet-a-fiataloknak-itthon-hargita-megyeben/

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.