1 1
DomokosKikepzoKozpont_2017nov10 (2)

Újabb egyeztetésre került sor Csíkszentdomokoson a Balánbányán létrehozandó képzési központ kapcsán december 9-én, szombaton Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere és Csóka Károly, Békés Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke jelenlétében. Mint azt korábban írtuk (http://bit.ly/2jDEaDg) a volt bányavállalat irodaházát újítanák fel erre a célra, amely Csíkszentdomokos Önkormányzatának tulajdona. A felek a magyarországi források lehívásának lehetőségeiről is egyeztettek. Ugyanakkor Borboly Csaba szerint a központ létrehozásához és működtetéséhez megyei szintű összefogás szükséges az önkéntesek részéről. Mint mondta, most már az alakulatokat sikerült felszerelni így a képzésükre kell koncentrálni. Ehhez kívánnak hozzájárulni a központ létrehozásával, amely megfelelő helyszínt biztosítana, hiszen a területen gyakorlatozni is lehet majd. Karda Róbert polgármester szerint mivel az önkéntes tűzoltók tevékenységére nagy szükség van ezért kiemelten fontos, hogy a tűzoltók megfelelő szakmai képzésben részesüljenek, amelyhez jó helyszínt kívánnak biztosítani a központ által. A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy a helyi önkéntesek, a helyi önkormányzat, a megyei tanács és a magyarországi önkéntes tűzoltó szövetség között a jó együttműködésnek köszönhetően sikerül elérni a kitűzött célokat.

Az említett központ a tervek szerint a megye összes önkéntes alakulatát kitudja majd szolgálni. Emellett közel ötven fő számára szálláshelyeket kívánnak kialakítani nem csak az ide érkező önkénteseknek, hanem akár külföldi vendégek számára vagy turisták számára is.

Csíkszereda, 2017. december 10.

218 total views, 1 views today

Hozzászólások