Homoródfürdő ügye nem kerülhet le a napirendről
Az intézmények az emberekért vannak, a politikusok pedig az embereket szolgálják – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Homoródfürdő ügyével kapcsolatban.
Borboly Csaba szerint a településen élők jogainak védelme, valamint az ifjúsági tábor jövője olyan közérdekű ügy, amelyet nem lehet szőnyeg alá söpörni. Mint fogalmazott, amíg elnökként dolgozott, Homoródfürdő ügye folyamatosan napirenden volt, és alelnökként is mindent megtesz azért, hogy ez így maradjon.
A megyei tanács legutóbbi ülésén vita alakult ki a Homoródfürdőt érintő döntések kapcsán. Borboly Csaba elmondása szerint ügyrendi felszólalását korlátozták, miközben olyan dokumentációkról és ingatlanokról lett volna szó, amelyek közpénzből készültek, illetve a térség ifjúsági célú fejlesztéséhez kapcsolódnak.
Az alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban több lakossági panasz és dokumentum is komoly kérdéseket vetett fel Homoródfürdőn. Ezek szerinte nem politikai zajként kezelendők, hanem olyan ügyekként, amelyeket az illetékes intézményeknek ki kell vizsgálniuk.
Borboly Csaba szerint különösen fontos, hogy az ifjúsági tábor újjáépítésére rendelkezésre álló európai uniós forrásokat időben és felelősen használják fel. Célként egy olyan, több villából álló tábor megvalósítását nevezte meg, amely 100–150 fiatal egyidejű fogadására alkalmas, és hosszú távon szolgálhatja Hargita megye gyermekeit és fiataljait.
Az ügyben Borboly Csaba beadványokat készül benyújtani az illetékes intézményekhez, köztük Hargita Megye Prefektusához is, a közérdekű információk megismerésére vonatkozó törvény alapján.
– A cél egyszerű: az ott élő emberek életét önkényesen senki se nehezíthesse meg, és legyen gyermekeinknek, fiataljainknak egy korszerű ifjúsági táboruk Homoródfürdőn – fogalmazott Borboly Csaba.
Az alelnök a nyilvánosság támogatását is kérte, hangsúlyozva: szerinte a törvényességet minden érintett intézménynek biztosítania kell, és Homoródfürdő ügyében tiszta helyzetet kell teremteni.