fbpx

Itthon is van jövő

A fiatalok vállalkozásra ösztönzése, valamint a vállalkozások innovációs kapacitásának növelése az elsődleges célja az E-COOL projektnek, amelyet az Interreg Europe programból finanszíroznak, és amelyben Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt. Március 27-én, szerdán a székelyudvarhelyi Harghita Business Center (HBC) vállalkozói inkubátorházban tartottak konferenciát a projekt képviselőinek, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynöksége szervezésében. Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki reményét fejezte ki, hogy a jövőben létrejöhet egy hasonló, fiatal vállalkozásokat segítő intézmény a megyei tanács által létrehozott székelyudvarhelyi inkubátorház mintájára Székelykeresztúron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, de akár Balánbányán is.

–  De létrejöhet kisebb településeken is, hiszen a régi szövetkezeti épületek erre a célra kihasználhatóak – tette hozzá. – Ha van már egy felület, az nagyon sok fiatal számára jelenthet nagy segítséget az indulásban. Sokat beszélünk Székelyföldön az autonómiáról, de van néhány témakör, amelyben Bukarest magunkra hagy, és úgymond autonómiánk van. Ilyen például a medvekérdés vagy a fiatalok ügye. Ezekben, úgy néz ki, hogy teljesen magunkra vagyunk utalva. Éppen ezért szükséges a stratégiai gondolkodás és az érdekelt felek összekovácsolása.

A megyei tanács elnöke szerint jó döntés volt az inkubátorház létrehozása, ezt kell folytatni. Úgy véli, a május 26-i európai parlamenti választások egyik tétje, hogy az ifjúságot érintő kérdésekben Brüsszelben hogyan tudjuk érvényesíteni elképzeléseinket, hogy Brüsszelből hatást gyakorolhassunk Bukarestre. Hozzátette, a cégek részéről nagyobb nyitottság szükséges, hogy a térségben jól működő mentor-, illetve gyakornoki programok működhessenek.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke szerint a projekt legfontosabb célja a vállalkozói készségek fejlesztése.

–  Az inkubátorház mottója: az inkubátorház mindenkié. A mai eseményre Hargita megye minden szegletéből érkeztek fiatalok, vállalkozók, hogy tapasztalatot cseréljenek és megosszák egymással azon kihívásokat, amelyekkel saját vállalkozásukban találkoztak. Éppen ez a legfontosabb célja ezen projektnek, hogy a vállalkozói készségeket fejlesszük azáltal, hogy minél többen megosztják tapasztalataikat. Ugyanakkor itt voltak a pénzügyi hivatal és a megyei fejlesztési ügynökségünk képviselői, marketingtanácsadók, akik megmutatták azokat a lépéseket, amelyek fontosak egy vállalkozás indításában – mondta el az alelnök.

Csilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője saját vállalkozói tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Elmondta, több pályázati lehetőséget is próbált kihasználni az évek során, de egy dolog biztos: merni kell. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy ha bármi kérdésük van, forduljanak bátran az ügynökséghez.

Gál Kinga, az E-cool projekt menedzsere beszélt a pályázat tevékenységeiről. Elmondta, hogy Csehországban számoltak be arról, hogyan lehet itthon vállalkozásra ösztönözni a fiatalokat, ezt a Harghita Business Center és egy helyi véllakozás példáján keresztül szemléltették. Felhívta a részvevők figyelmét, hogy a bárki csatlakozhat a projekthez tanácsadói szerepkörben.

Szakács Paál István, a HBC menedzsere hangsúlyozta, hogy a közeljövőben pályázatokat írnak ki, ennek értelmében tízezer lejig terjedő támogatást igényelhetnek konferenciák, kiállítások és vásárok szervezésére. Egy másik érdekes program a középiskolás diákoknak szól: meghívnak fiatal vállalkozókat, hogy ők mondják el a szakma buktatóit, előnyeit, majd ezt egy kéthetes műhelytábor követi, és a végén a legjobbakat értékes díjjal jutalmazzák.

Az előadás-sorozat részeként Fancsali Kálmán, a HBC vezetőtanácsának tagja az aktuális pályázati lehetőségekről, Jánó Edit pedig, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség részéről, a regisztrált munkanélkülieknek szóló támogatási lehetőségekről beszélt. Farkas Levente motivációs előadásában arról beszélt, hogy minden termék/szolgáltatás valamilyen probléma megoldására jó, és fontos, hogy a klientúra kielégítése érdekében kikérjük a környezetünk véleményét, valamint próbáljunk az igényeknek megfelelni. Katona Hajnal, aki az Adó- és Pénzügyi Hivatal részéről volt jelen, előadásában az egyéni vállalkozások és a cégforma előnyeiről s hátrányairól beszélt, az adózás szempontjából. Nagy György, az Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy miért érdemes vállalkozói szövetkezetet alakítani és ennek része lenni.

Király Szabolcs, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének munkatársa az intézmény két programját mutatta be: a Vállalkozóbarát Hargita megye és a Befektetési lehetőségek Hargita megyében címűt.

Az eseményen olyan vállalkozók vettek részt, akikre jó példaként szokás hivatkozni: a Jamy pálinka tulajdonosa Székelyudvarhelyről, a Grafit-Studio vezetője Gyergyószentmiklósról és a Ponpaon táska és ékszer tulajdonosa Csíkszeredából.

Csíkszereda, 2019. március 27.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.