Jó ütemben fejlődik Székelyvarság

Több fejlesztést is átadtak december 2-án, vasárnap Székelyvarságon, valamint köszöntötték a szépkorúakat is.

– Székelyyföld ügye, akkor halad előre, ha van bizalom, összefogás, és mindenki tartja a szavát. Egy közösség életében minden generációra szükség van. Minden generáció értéket teremt, értéket ment, és értéket ad át. Nagyon fontos, hogy a szépkorúak átadják ezen értékeket, amelytől igazán emberré válhatnak gyermekeink. Tudjunk szeretni, egymás felé fordulni. Ilyen tekintetben a szépkorúak biztos pontot jelentenek, hogy a család összegyűljön, jó székely emberré nevelve gyermekeinket – köszöntötte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a szépkorúakat.

Az ünnepség előtt a településen megvalósított beruházásokat, sikeres pályázatokat is ismertette Tamás Ernő polgármester. Köztük a Székelyvarság fele vezető, 138B jelzésű megyei út elkészült aszfaltozását is. Mint mondta, kiemelten fontos, hogy az útszakasz jelenlegi állapotát megőrizzék, hiszen a tanyavilág létezése ettől is függ.

Borboly Csaba emlékeztetett arra, hogy példaértékű az összefogás, amellyel, azontúl, hogy sikerült felújítani az utat, azt is elérték, hogy mindenki megértse, az út jelenlegi állapotát minél tovább, közösen kell megőrizzék, annak érdekében, hogy a település ne legyen elzárva a megyétől.

Mint arról korábban többször beszámoltunk a tanyavilág felé vezető megyei út, a fakitermelő tevékenység miatt, annyira súlyos állapotba került, hogy kis autókkal nehezen lehetett megközelíteni Székelyvarságot. Ezt követően, idén áprilisban a faiparban dolgozó képviselőkkel találkoztak, amelyen mindenki egyetértett abban, hogy közös felelősséget kell vállalni az út járhatósága érdekében. Ezen megegyezés mentén Hargita Megye Tanácsa elkezdte az út rendbetételét. Májusban kazettázási munkálatokat végeztek a leginkább tönkrement részeken. Ősszel pedig nyári karbantartásból 7,7 kilométer egybefüggő aszfaltréteget kezdtek el leteríteni a tanyavilágra vezető egyetlen úton. Ezzel az idei nyári karbantartásból Székelyvarságon terítették le a leghosszabb aszfaltréteget.

Az előzményekről és még több információt a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon olvashatnak.

 

Csíkszereda, 2018. december 2.

749 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...