Nehéz nálunk, a magyar nyelvterületen nevelt gyermekeinknek megkapaszkodni és az akadályokat könnyedén venni. A munkaerőpiacon is hátrányból indulnak, annak ellenére, hogy Romániában a legtöbb munkahelyet az állami szféra biztosít. Ennek fő oka, hogy nem beszélik a román nyelvet. Székelyföldön sajátos helyzet alakult ki az állam nyelvének elsajátításával kapcsolatosan, ami más vidéken, ahol magasabb a román anyanyelvű lakosság aránya, fel sem merül és ismeretlen a probléma.
Annak ellenére, hogy ma a gyerekek új tankönyvekből tanulhatnak és differenciált a számonkérés a magyar tannyelvű iskolákban, a román nyelv oktatása nincs rendben és nincs megoldva.
Miért van az, hogy a gyerekek két év alatt folyékonyan beszélnek angolul, pedig egyáltalán nincsenek angol környezetben, míg a románnal küszködnek? Nem a tankönyvekkel van a probléma, hiszen a tankönyvek látványa önmagában nagyon sokat javult és így tartalma is valamelyest könnyebben hozzáférhető és emészthető. Azonban addig hiába az új oktatási rendszer, hiábavalók az új tankönyvek, amíg azokat nem megfelelő program szerint kell összeállítani, és amíg a programot összeállító szerv a minisztériumban teljesen figyelmen kívül hagyja a székelyföldi gyerekek nehézségeit és igényeit.
Sokan vélekednek úgy, hogy a szülők tehetők felelőssé azért, amiért a gyermekek nem tudnak megtanulni románul: „nem teszik oda őket tanulni’ vagy nem segítik a gyerekeiket. Be kell látnunk, hogy ez nem minden szülőnek ugyanolyan könnyű, hiszen lehet, hogy nem olyan családban nevelkedtek, lehet, hogy nem olyan szinten kommunikálnak vagy egyszerűen lehet, hogy bármennyire próbálkoznak, nem rendelkeznek pedagógusi képességekkel.
Sok gyerek az iskolai program után magánórákra jár vagy éjszakába nyúlóan tanul és meg van fosztva attól az időtől, amelyet önfejlesztéssel, szórakozással, kapcsolatépítéssel vagy a családdal tölthetne el. Miért kell a szülőknek gyerekeket pótórákra járatni, egyáltalán, ha van erre lehetőségük? Miért a szülőknek kell megoldást találni arra, hogy a gyerekek megfelelő oktatást kaphassanak? A gyerek azért jár iskolába, hogy ott tanítsák és tanuljon. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy az iskolában, megfelelő körülmények között minőségi oktatásban részesüljön, anélkül, hogy lelkileg vagy mentálisan sérülne a túlterheltség és a folyamatos kimerültség miatt.
A legtöbb esetben a kimerítő erőfeszítések is csupán annyira elégségesek, hogy a diákok sikeres vizsgát tegyenek, esetleg olyan jegyet szerezzenek, amivel nem hiúsulnak meg a jövőbeni elképzeléseik. Ennek ellenére, továbbra sem tudnak románul társalogni, kommunikálni, azaz nem tudják a nyelvet használni.
Nem szabad elfelejteni azokat a tanárokat, akik keményen dolgoznak azon, hogy a gyerekek valahogy érvényesülni tudjanak ebben a rendszerben. Meg kell dicsérni azokat a pedagógusokat akik, odaállnak, alternatív segédanyagokat készítenek, pedig a kezük meg van kötve. Ahogy a gyerekeknek a tanuláshoz, úgy a tanároknak is joguk van egy olyan anyaghoz, amit meg is lehet tanítani.
A megyei önkormányzatnál 2012. óta foglalkozunk a román oktatás kérdéskörével, versenyek, csereprogramok szervezésével, pályázati programján keresztül, munkacsoport létrehozásával, alintézményeinek programjain keresztül igyekszünk segíteni a diákokat és képzésekkel a pedagógusokat. Jelentést készítettünk a román nyelv oktatásának helyzetéről, és perbe álltunk az oktatási minisztériummal, amelyet alapfokon sikerült megnyernünk és most a fellebbezés utáni időpontra készülünk. Többször felkerestük a témában az illetékes politikusokat, parlamenti képviselőket, szenátorokat, de inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Az oktatási minisztérium kötelessége egy olyan program biztosítása, amelyben fejlődhetnek a gyerekeink. Még két év áll rendelkezésünkre, hogy korrigáljunk döntéseinkben, konzultációinkban. El kell mondanunk véleményünket azokon a helyeken, ahol döntést hoznak: parlamentben, kormányban, akár a tanárképzésben. Töretlenül kezdeményezem, hogy beszéljünk többet, konzultáljunk többet, egyeztessünk és nézzük meg a jó példákat a döntéshozói joggal rendelkező személyekkel együtt.
A legnagyobb kérdés az, hogy milyen jövőt biztosítunk a gyerekeinknek? Kinek építünk utakat, kinek szerzünk jó támogatási lehetőségeket, ha a gyerekeink elhagyni kényszerülnek a szülőföldet? Kinek építjük Hargita megyét, ha a gyermekeink itthon nem tudnak boldogulni? Ezeket a kérdéseket kell feltennünk magunkban, mindenekelőtt és ezekre a problémákra kell megoldásokat keresnünk. Nekünk szülőknek ki kell állnunk a saját gyerekeink érdekeiért és jogaiért.
A román nyelvoktatással kapcsolatos nehézségeket személyes tapasztalatok alapján is meg tudom erősíteni. Arra kérek minden szülőt, ne hagyjuk, hogy azt higgyék máshol, hogy itt minden rendben van! Ne hagyjuk cserben gyermekeinket!
Kérem, osszák meg ezt a bejegyzést, és írjanak üzenetet az [email protected] címre!
