Konzultációra bocsátják a megyei költségvetést
Kifejthetik véleményüket, javaslatokat fogalmazhatnak meg a Hargita megyeiek a tervezett beruházásokkal kapcsolatosan, ugyanis konzultációra bocsátják a költségvetést a Konzultáció Borboly Csabával Facebook-csoportban: https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/789820864516697/ . Az észrevételeket csütörtök éjfélig várják, a költségvetést pénteken, március 9-én véglegesíti vezetőségi ülésen a megyei tanács, mondta Borboly Csaba elnök Hargita Megye Tanácsa március 7-i rendkívüli ülésén.
A költségvetéstervezetet korábban is közvitára bocsátották, mostantól pedig a http://investitii.hargitamegye.ro/?language=hu oldalon is tanulmányozhatók, ismertette Borboly Csaba. Ennek célja, hogy átláthatóbb, érthetőbb legyen a költségvetés, mondta, és köszönetét fejezte ki Barabás Csaba kabinetvezetőnek a honlap létrejöttében kifejtett munkájáért. Borboly Csaba vázolta a költségvetéstervezetet: kevesebb pénzzel számolnak, mint tavaly, 114 millió lejt terveznek útmunkálatokra, illetve csak olyan beruházásokkal foglalkoznak, amelyeknek van érvényes dokumentációjuk és a közbeszerzésüket májusig el lehet kezdeni.
Barabás Csaba bemutatta a http://investitii.hargitamegye.ro/?language=hu internetes felületet, ahova az önkormányzatok is beküldhették igényléseiket. Egy térképen megtekinthetők az önkormányzatok pozitívan elbírált igénylései és azok leírásai, az újdonság, hogy a mai nap folyamán feltöltik a megyei tanács és alintézményeinek saját beruházásait is, ezek a HMT menüpontban találhatók meg. A honlap célja az adatbázis létrehozása és a teljes átláthatóság biztosítása, tette hozzá az elnöki kabinet vezetője.
Borboly Csaba reményét fejezte ki, hogy a megye beruházásait ábrázoló térkép az év végéig arányosan megtelik.
Csíkszereda, 2017. március 7.