www.borbolycsaba.ro

Kültéri maszkviselési kötelezettség: megyei hatáskör lesz a bevezetése

Szerdai ülésén a  kormány felhatalmazta a megyei vészhelyzeti bizottságokat annak eldöntésére, hogy bevezetik-e a kötelező maszkviselést nyílt tereken is, például piacokon, vásárokon, tömegközlekedési eszközök megállóiban, vasúti peronok, ünnepségek, búcsúk helyszínein, a turisztikai látványosságok előtti tereken minden öt év feletti személy számára. 

A helyszíneket és az időintervallumokat a megyei közegészségügyi igazgatóságok (DSP) határozzák meg annak figyelembevételével, hogy melyek lehetnek azok a zsúfolt terek, ahol az emberek a törvényben előírt másfél méternél közelebb állhatnak egymáshoz.  Az érintett területeken látható helyen tájékoztatni kell az állampolgárokat a kötelező maszkviselés szabályáról.

A teraszok, vendéglők, éjszakai szórakozóhelyek és játéktermek éjszakai nyitvatartásáról az országos vagy a megyei vészhelyzeti bizottságok döntenek. Eltörölték azt a megszorítást, hogy minden ilyen helyiség 23 órától 6 óráig zárva legyen.  A teraszoknak biztosítaniuk kell az asztalok közötti megfelelő távolságot, és tilosak a személyek közötti közeli kontaktussal járó tevékenységek.

A kormány nem hagyta jóvá a bizottság  azon javaslatát, hogy a tengerpartokon vagy úszómedencék partján a napozók között két méter legyen a távolság, ami alól csak a családtagok mentesültek volna.

119 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...