Maratoni ülést tartott Hargita Megye Tanácsának testülete
Öt alcsíki település volt a házigazda
Rendhagyó módon tartotta meg augusztusi soros ülését Hargita Megye Tanácsának testülete. Mivel a hatszázalékos áfa-visszaosztásból ezúttal alcsíki települések fejlesztései szerepeltek napirenden, ezért a megyei tanács testülete a kedvezményezett fejlesztések helyszínein hozták meg a döntéseket.
A tanácsülést Csíkszentkirályon nyitották meg, ahol többek között 200 ezer lejt szavazott meg a testület a községnek Kincseszeg és Poklonfalva közötti útszakasz járdaépítésére, valamint további 200 ezer lejt a büdösfürdői víz- és csatornarendszer és ülepítő létrehozására.
Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere hangsúlyozta, mindent megtesznek a biztonságos közlekedésért, illetve a turizmus fejlesztéséért, ilyen tekintetben pedig üdvözölte a megyei tanács testületének döntését.
A testület tagjait ezt követően Csíkszentmárton község fogadta. A felújított könyvtár udvarán, a római katólikus templom szomszédságában a helyi tornaterem felújítására 220 ezer lejt hagytak jóvá.
https://www.youtube.com/watch?v=UsbwiQdh4WA
Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere, hozzá tette, a beruházás meghatározza a helyi fiatalság jövőjét is, hisz a település egyik fontos célkitűzése, hogy az ifjúságnak lehetőséget biztosítsanak a településen úgy a szabadidőt illetően, mind a munkalehetőséget is.
Emellett a testület megszavazta, hogy Hargita Megye Tanácsa tagja legyen a nemrég létrehozott három kistérségi társulásban: az Alcsík Kistérségi Társulásban, a Felcsíki Kistérségi Társulásban, valamint a Pogányhavas Kistérségi Társulásban.
https://www.youtube.com/watch?v=Kg9IvWVusOM
Kozmáson a római katolikus templom udvarán folytatták az ülést, ahol a testület a megyei tanács módosított műemlékvédelmi programját fogadta el. A programból támogatják többek között a templom külső tereprendezését és a régészeti feltárást.
Szántó László, Kozmás polgármestere úgy vélte, a támogatásból a település egyik meghatározó ékessége újul meg, amely a közösség összekovácsolásához járul nagyban hozzá.
https://www.youtube.com/watch?v=T6a5D6WJElo
A testület Tusnádhoz tartozó Csíkverebesen ült újra össze, a helyi kultúrotthonban, ahol 200 ezer lejt szavaztak meg az épület udvarrendezésére.
Molnár József, Tusnád község polgármestere kiemelte, a községben elsődleges a gazdasági fejlesztés, de ugyanolyan fontos a kulturális élet gazdagítása, ezért is örülnek a verebesi kultúrotthonnak szánt támogatásnak.
A testület végső állomása a csíkszentimrei Henter-kúria volt, ahol már az alcsíki települések polgármesterei is részt vettek. Az áfa-visszaosztásból 250 ezer lejt hagytak jóvá a kúria felújítására, 100 ezer lejt a gázrendszer és csatlakozók létrehozására Csíkszentsimon és Csíkszentimre községeknek, valamint 50 ezer lejt a büdösfürdői víz- és csatornarendszer kiépítésének megvalósíthatósági tanulmányára.
https://www.youtube.com/watch?v=5jWL9AbGHCU
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere a kúria felújításával a helyi közösség értékének megőrzése mellett annak turisztikai lehetőségeit is kiaknáznák, az alcsíkon elkezdődött gázrendszer kiépítését pedig szeretnék folytatni, Büdösfürdőn pedig évek óta várják víz- és csatornarendszer kiépítését.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy vélte a korábban megszokott kihelyezett megyei tanácsi ülések jótékony hatással voltak a testületre, ezért ezeket folytatni kell.
– Másfél év vírusos időszak után úgy gondoltuk be kell pótolnunk az elmaradt kihelyezett üléseket Hargita megye településein. Korábban ez rendszeres volt, az új testület mandátumából pedig már több mint félév eltelt, és szerettük volna bemutatni alcsíkot azoknak a kollégáknak is, akik nem csíkiak. Abban bízunk sikerült a testületnek egy képet mutatnunk az alcsíki beruházásokról, az összefogásról, ami a kistérséget
jellemzi és hogyan járul hozzá a megyei testület ezekhez a helyi fejlesztésekhez – tette hozzá a nap végén Borboly Csaba.