fbpx

Medve, kutyák, sötétség vagy vihar – a hegyi menedékek mindentől megóvnak

Több mint 30 menedékház áll a túrázók rendelkezésére Hargita megyében

Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata több mint 30 menedékházat épített és tart karban a „Biztonságos hegyi turizmus” program jóvoltából.

A hegyi menedékek elhelyezésénél fontos szempont, hogy egy napi járóföldre legyenek egymástól, így a megfáradt turisták napvégére mindig elérhetik a következő házat. A megyénkben lévő hegyi menedékek közül három már elsősegély pont lett, de állandó szolgálat is van pl. a Vargyas szorosnál.

Ezek a házak nyitott ajtóval várják a betérőket, bárki használhatja, de fontos szempont, hogy kerüljük a rongálást, tartsuk tisztán az épületet és úgy hagyjuk ahogyan kaptuk. Valamint kerüljük a házak közelben történő tűzrakást is, hiszen ezek az épületek mind fából készültek, előzzük meg a bajt. Fontos

A Gyilkos-havason és a Mária-kőn található panoráma kabinokhoz szükséges telefonos bejelentkezés.

A közszolgálat munkatársai folyamatosan látogatják ezeket a helyeket, karbantartási munkálatokat végeznek most már többmint 10 éve. Fekete Örs, a közszolgálat vezetője elmondta, a turisták és a helyiek is magukénak érzik a menedékházakat, használják és gondozzák, berendezik és díszítik is azokat. Az ott található ,,vendégkönyvben,, pedig számos izgalmas történet olvasható, hogy kinek mi elől nyújtott menedéket a kisház. Hargita megye országos szinten élen jár a kihelyezett házak számát tekintve.

Büszkék vagyunk a hegyimentőink munkásságára, hisszük, hogy az a munka, ami által az életünk biztonságban lehet hegyeinkben, az felértékelhetetlen és pótolhatatlan. A hegyimentőink ott avatkoznak be, ahol a mentők vagy más egységek már nem tudnak segíteni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy képzés és technikai felszereltség terén mindig naprakészek legyenek, ezért évről évre nagyobb összeget különítünk el számukra. Ez nagyban hozzájárul megyénk aktív turizmusának elősegítéséhez, mondta Borboly Csaba,

Hargita megye Tanácsának elnöke, aki augusztus 1-én, a Hegyimentők Országos Napján köszöntötte a közszolgálat munkatársait.

Segítsék Önök is a hegyimentők munkáját, megfelelő felkészültséggel és felszereléssel menjenek hegyeinkbe, így lesz élmény a túrázás! Erre vonatkozó hasznos információkat itt olvashatnak: https://www.facebook.com/watch/?v=764037434338445

A megye területén található menedékházakról valamint azok pontos koordinátájáról itt tájékozódhatnak: http://specialrescue.ro/menedekek.php?l=hu

A Hegyimentők Országos Napja kapcsán készült videóösszeállítást itt nézhetik meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1684842331961355/

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.