fbpx

Nagyobb teret biztosítanának a képzőművészeti kiállításoknak

Még a héten befoglalják a költségvetés tervezetbe Hargita Megye Tanácsa kiállítóterme, a Megyeháza Galéria kibővítési munkálatainak költségeit – állapodtak meg a téma kapcsán tartott január 22-i gyűlésen, melyen részt vett András Alpár építész, a Megyeháza Galéria tervezője, Márton Árpád, Botár László és Fülöp József képzőművészek, az intézmény illetékes kollégái, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A kiállítófelület megnövelésének célja, hogy lehetőség nyíljon olyan képzőművészeti kiállítások bemutatására is, melyekre eddig helyszűke miatt nem volt mód. A tágasabb kiállítótér érdekében a galériát a közvetlenül mellette elhelyezkedő, jelenleg raktárhelyiségként használt teremmel tervezik egységes térré alakítani.

„Ha már munkálatokat folytatunk a galériában, mindenképp érdemes átgondolni a hátsó kiállítóterem felújítását is” – szorgalmazta a teljes körű korszerűsítést Borboly Csaba. Az erre vonatkozó elképzeléseket és szükségleteket a jelenlevő

képzőművészek közösen foglalják majd össze.

A héten további egyeztetéseket folytatnak a felújítás kapcsán, valamint elkezdődik a falak statikai vizsgálata.

Csíkszereda, 2018. január 22.

 566 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...