fbpx

Önkéntességről a Székelyföldi Akadémián

A Székelyföldi Akadémia gyergyócsomafalvi állomásán önkéntességről beszéltek hétfőn, december 19-én. Márton László-Szilárd polgármester és házigazda örömét fejezte ki, hogy Csomafalván került sorra az eseményre és önkéntességről beszélhetnek. Elmondása szerint a községben jó helye van a tematikának, hiszen az önkéntes tűzoltó egyesülettel együtt számos civil szervezet működik, a település eseményein pedig sok fiatal önkéntes is segíti a gördülékeny szervezést. Silló Ágota, a Debreceni Egyetem Phd. hallgatója előadásában az önkéntesség szerepét emelte ki a közösségszervezésben. Szerinte egy intézmény számára az önkéntesek foglalkoztatása nagy lehetőség, az önkéntesek számára a munka pedig egy értelmes és hasznos felhasználása a szabad energiáknak.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ösztönözte a helyi vezetőséget, hogy helyi hegyimentő sejtet hozzanak létre a községben, hiszen két sípálya is működik a közelben, ezzel pedig biztosítani lehet a turisták még nagyobb biztonságát.

Csíkszereda, 2016. december 20.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.