fbpx

Örmény közösségi találkozót tartottak Gyergyószentmiklóson

A Székelyföld Napok keretében, október 11-én került megrendezésre Gyergyószentmiklóson az Örmény Családos találkozó, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület szervezésében. A találkozón az örmény közösségben kiemelkedő személyeket díjazták. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint, Gyergyószentmiklóson különös színfolt az örmény közösség munkája és példaértékű lehet mindenki számára.

– A közösség munkáját nemcsak Hargita megye, hanem Székelyföld szintjén is nagyra értékeljük. Jelentős tevékenységet végeznek, ami erőt ad a többi közösségnek is. Fontos, hogy mindig kitartóan megtartják programjaikat, templomot újítanak, építkeznek – mondta el Borboly Csaba, hozzátéve, az örmény közösség munkáját támogatni fogják a továbbiakban is.

A megyeelnök a jövőt tekintve bizakodó szavakkal illette a közösség tagjait.

– Bizakodóan kell tekintenünk a következő négy évre is, fontos találkozni, a szokásokat megtartani, egymáshoz fordulni. Bízom benne, hogy az új városvezetésen keresztül erre még inkább lehetőség lesz. Napjainkban Örményország nehéz időket él át, tekintve az örmény-azeri konfliktust. Ezért fontos, hogy Hargita megye részéről szolidaritást vállaljunk Lorj (Lori) testvérrégióval. Az elkövetkező négy évben is számíthathatnak támogatásunkra. A Hargita megyeiek szolidárisak az örmény kapcsolatokkal szemben. A testvérmegyei kapcsolatokat tekintve fontos megemlíteni, hogy az örményországi testvérmegyénkkel, Lorj régióval való együttműködés mindkét rész feléről pozitívumot, segítséget, új lehetőségeket jelent. Ezért szükséges, hogy a külföldi testvérmegyékkel és régiókkal szoros kapcsolatot ápoljunk az elkövetkezőkben is – fejezte ki Borboly Csaba.

Az örmény régióval való kapcsolat 2017-ig nyúlik vissza. Ekkor írta alá Hargita Megye Tanácsa és Lorj régió az együttműködési szándéknyilatkozatot Gyergyószentmiklóson. Ezt követően 2019. szeptember 27-én Vanadzorban (Örményország) aláírták a testvérmegyei szerződést is. A tavaly szeptemberi kiutazáskor a következők kapcsán beszéltek együttműködési lehetőségekről: oktatási intézmények közötti együttműködés, táborok szervezése gyerekeknek és fiataloknak, gasztronómia, vállalkozói tanácsadás, gazdasági, kereskedelmi együttműködés, és nem utolsó sorban a kulturális együttműködés.

Az Örmény Családos találkozóról készült videót az alábbi linken tekinthetik meg:

 Csíkszereda, 2020. október 12.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.