Súlyos sérüléseket okozott a medve egy férfinek Székelyvarság mellett
Újabb medvetámadás történt, ezúttal a hétvégén, Székelyvarság környékén. Borboly Csaba megyeelnök, aki a Régiók Bizottságában jelentőstevőként foglalkozik a problémával, arra hívta fel a figyelmet, hogy nincsenek nemzetközi akadályai a probléma szabályozásának, arról itthon, nemzetállami hatáskörben lehetne dönteni.
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1369594120334081/
Megtámadott a medve egy 38 éves férfit vasárnap, Székelyvarság környékén. A sérültet a székelyudvarhelyi kórházba szállították, és többször kellett műteni – közölte lapunkkal Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az Agerpres hírügynökségnek Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója hétfőn elmondta, hogy az áldozat állapota stabil. A 38 éves férfinek a fején, karján, hátán és hastájékán harapásnyomok vannak, horzsolásos sérüléseket is szenvedett, és vélhetően eltört a bal alkarja.
Varság polgármestere, Tamás Ernő a hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a férfi több társával együtt a tavaszias időjárást kihasználva a közeli erdőben kirándult a községhatártól mintegy három kilométerre. El volt szakadva a csoportjától, amikor rátámadt a medve. „Szerencsére fel tudta hívni a néhány száz méterre lévő társait, akik visszafordultak, és kihívták a mentőket. (…) Jó, hogy élve megúszta” – idézte a polgármestert az Agerpres. Az elöljáró szerint a medvetámadás ritka a térségben, de a nagyvadak éjszakánként gyakran megközelítik a települést.
Borboly Csaba lapunknak úgy kommentálta a helyzetet, hogy már egész évben, időszaktól függetlenül támadnak a medvék, a nagyvadak már nem nagyon félnek az embertől, és ez is okozza a problémát. Az elöljáró, aki a Régiók Bizottsága (RB) jelentéstevőjeként már nem először foglalkozik a problémával, sokadjára hangsúlyozza, hogy a törvényeken változtatni kell. Mint kiemelte, az európai uniós fórumokon is világossá vált, hogy Romániának joga van felelős döntést hozni a veszélyes nagyvadakkal szemben, így a megelőző vadászat vagy a kilövetés szabályozása is nemzetállami hatáskör. – Vitatkozni erről a végtelenségig lehetne, de dönteni kell, mert emberéletek forognak veszélyben – nyomatékosított Borboly Csaba.
A megyeelnök egy számára közeli példát hozott fel a probléma érzékeltetésére: Csíkszeredában, a házától négy méterre medvecsapdát állítottak, mert a környéken múlt héten felbukkant egy medve, amely a megyei kórháznál, valamint a Tudor negyedben mászkál táplálékot keresve. Az elöljáró szerint a város lakóinak egy része ki van téve ennek a veszélynek.
– Semmilyen egyezmény nem tiltja az ilyen helyzetekben való intézkedést. Itthon lehet ezen változtatni, a többi országhoz hasonlóan, csak akarat kell hozzá – szögezte le Borboly.
Forrás: https://www.hargitanepe.ro/