fbpx

Új alelnököt választott Hargita Megye Tanácsa

Hargita Megye Tanácsának testülete Barti Tihamért választotta meg új alelnökének június 17-én, a megyeházán tartott soros havi ülésén. A döntést Petres Sándor korábbi alelnök leköszönése indokolta. Az újonnan megválasztott alelnök Gyergyó térségét képviseli, illetve a hatáskörébe tartozik majd egyebek mellett a megyei tanács helyi közigazgatási osztálya, a területi kirendeltségek és a beruházási vezérigazgatóság.

Barti Tihamér a megyei tanács RMDSZ frakciójának tagja, korábban a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ gazdasági igazgatója volt, majd a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóság igazgatója. 2010-től a Hargita Megyei Postahivatal igazgatói tisztségét töltötte be. A 2008–2012-es időszakban a Gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöki tisztségét töltötte be. Az új alelnök első felszólalásában köszönetet mondott mindazoknak, akik rá szavaztak.

– A mai naptól fogva kijelenthetjük, hogy Romániában Hargita megyének van a legfiatalabb tanácsvezetése. A nekem megszavazott bizalmat azzal hálálom meg, hogy amíg Hargita megye érdekeit látom érvényesülni, addig számíthatnak rám. Remélem, hogy a jövőben még jobb lesz a térségek közötti együttműködés, és továbbra is az eredményes párbeszéd jellemzi a munkánkat – fogalmazott a Gyergyó térségi alelnök.

Két új tagja is van a testületnek

Az új alelnök mellett két leköszönő megyei tanácsos helyébe is újak kerültek, akik ez alkalommal tették le esküjüket. Petres Sándor lemondása és Csutak Mária Magdolna kilépése miatt két tanácsosi hely üresedett meg, ezekre Jére Elemér és Lukács Áron érkezett. Az újonnan érkezettek belépését egységesen megszavazta a közgyűlés.

A megyei tanács júniusi ülésén elfogadta továbbá, hogy a Gyergyóholló községből Bélbor felé vezető 174B jelzésű megyei út egy szakaszát Holló ügykezelésébe adja át. Ugyancsak egy helyi önkormányzat, a bögözi ügykezelésébe kerül a hozzátartozó települések – Béta, Székelydobó, Vágás, Székelymagyaros, Décsfalva, Agyagfalva – vízhálózata is – határoztak egységesen a megyei tanácsosok.

A megyei tanács megszavazta ugyanakkor, hogy a Csíksomlyón található Szent Anna Speciális Iskola épületének gondozását kétharmados arányban továbbra is az iskola látja el, a szerződés 15 évre szól.

A testület elfogadta az Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesületnek járó támogatást, amely révén több helyi termék előállításán fáradozó gazdaegyesület, a helyi tejbegyűjtő központok, a méhészegyesületek, és kis feldolgozó szövetségeket működtető kezdeményezések, illetve különböző szakmai szervezetek kaphatnak támogatást Hargita megyében.

Módosították ugyanakkor a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetőtanácsának összetételét is, a nem rég megüresedett helyre Egyed Árpád főjegyzőt nevezte ki a megyei tanács.

A különfélék között szó esett a 123-as megyei útról, a Csíkszentmárton–Csinód szakasz állapotáról Incze Csongor illetékes alelnök tájékoztatta a jelen lévőket. Becze István megyei tanácsos – Borboly Csaba megyeelnök felvetésére – vállalta, hogy az újabb feljavítást követően a térségben érdekelt erdőkitermelő cégekkel és közbirtokoságokkal egyeztetést szervez, hogy a nehézforgalmat kitiltsák az említett szakaszról. A forgalomkorlátozással az út állapotát igyekeznek megvédeni, mivel a megyei tanács hiába javítja fel azt, ha a farönköt szállító tehergépkocsik járhatatlanná teszik a kisautók számára.

Csíkszereda, 2014. június 17.

 670 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...