Újabb lehetőség Keresztúron a székely termékek értékesítésére
Agrár-élelmiszeri piacot avattak Székelykeresztúron május 10-én, szombaton délelőtt. A munkálatok 2013 tavaszán kezdődtek, amit először csak saját forrásból fedeztek, majd az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL), Hargita Megye Tanácsa által odairányítva, 165 ezer lej támogatást kaptak, ami a költségek egyharmadát jelenti.
Az ünnepi eseményen részt vett Rafai Emil polgármester, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint Moldován József parlamenti képviselő is. A beszédet mondó politikusok egyetértettek abban, hogy ez a létesítmény megállná a helyét bárhol Európában, és sokaknak megélhetést jelent majd. Rafai Emil polgármester azt mondta, igazán értelme csak akkor van egy kisvárosi piacnak, ha ott a helyi és környékbeli termelők értékesíteni tudják megtermelt javaikat. Borboly Csaba megyeelnök azt hangsúlyozta, hogy fontos a kormányzati szerepvállalás Keresztúr szempontjából is, hogy a város fejlődhessen, amire szükség van nemcsak a településen, hanem egész Erdélyben, mert egy gazdasági fellendülés munkalehetőséget, megmaradást jelent a fiatalok számára.
– A jó minőségű helyi termékeknek piacot kell teremteni, ezért készült el, összefogásunknak köszönhetően, ez a piac. Mindez azonban nem elég, még több beruházásra van szükség Keresztúron és térségében, mivel sok éven keresztül a megyének ez a része nem kapta meg azokat a juttatásokat, amikre szüksége lett volna a fejlődéshez. A kormányzati szerepvállalás ezen a téren is számít, akárcsak az európai parlamenti jelenlét, ezért fontos a minél nagyobb arányú részvétel a május 25-i választáson. Egy térség megmutathatja erejét a leadott szavazatok mennyiségével is, és ez hozzásegítheti további támogatások megszerzéséhez – jelentette ki Borboly Csaba.
Az ünnepség végén a létesítményt Antal Zoltán református és Szombatfalvi József unitárius lelkész áldotta meg, illetve Kovács Zoltán római katolikus plébános szentelte meg.
Székelykeresztúr, 2014. május 10.